Óriási gazdatüntetés volt a lengyel fővárosban (VIDEÓ)

2024. február 27. 19:27

Slawomir Izdebski, az OPZZ szakszervezet agrártagozatának elnöke elmondta, hogy mi a gazdák három fő követelése.

2024. február 27. 19:27

Az Európai Unió zöld megállapodása, az ukrán áruk behozatala, valamint a prémes állatok tenyésztésének lengyelországi korlátozása ellen tiltakoztak kedden Varsóban a lengyel gazdák ezrei, képviselőiket vezető politikusok fogadták, előrelépés viszont a gazdák szerint nem történt.

A tiltakozáson a szervezők szerint több tízezren, a varsói főpolgármesteri hivatal szerint mintegy tízezren vettek részt.

Az egész országból érkező földművesek mellett más szakmák is képviseltették magukat, köztük erdészek és sziléziai bányászok. A német és a bolgár agrárszervezetek képviselői is a helyszínre érkeztek.

Slawomir Izdebski, az OPZZ szakszervezet agrártagozatának elnöke a tiltakozást nyitó felszólalásában megerősítette:

a gazdák három fő követelménye a zöld megállapodás elutasítása, az ukrajnai gabonaimport leállítása és a prémes állatok tenyésztésének megőrzése.

„A kormány előbb-utóbb meg kell hogy egyezzen velünk” – hangsúlyozta Izdebski.

A lengyel zászlókat lobogtató tiltakozók a belvároson át, a központi pályaudvartól a parlament épületéig, majd a kormányhivatal székháza elé vonultak. A tiltakozók traktorok nélkül érkeztek, miután a fővárosi hivatal nem engedélyezte a mezőgazdasági járművek bevonulását Varsóba. A szervezők viszont jelezték: amennyiben követeléseik nem teljesülnek, március 6-án újabb, ezúttal traktoros varsói tüntetést szerveznek.

A rendőrség szerint a tüntetés során komoly incidens nem történt.

A gazdák a február 9-én indított, bejelentésük szerint március 10-ig tartó tiltakozás keretében lassítják a forgalmat a lengyelországi közutakon, és az ukrán határátkelőket is blokád alatt tartják. Kedden Varsó környékén több közúti csomópontot torlaszoltak el traktorokkal.

(MTI)

A tüntetésről készített felvételt itt tudja megtekinteni:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: OMAR MARQUES / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
southwind-2
2024. február 27. 23:42
nálunk azért nem tüntiznek, mert nincsenek gazdák, csányi, mészaros stb nem gazda, hanem oligarcha... a zsellérek nem masírozgatnak értük, hahaha
lendvaiildiko
2024. február 27. 22:28
Curcopy: Vicces hogy mindeközben a lengyelek "gazdapártja" tagja a kormánykoalíciónak. Sőt ennél még viccesebb, hogy a brüsszeli népbiztosok tanácsában az agrár népbiztos a PiS által delegált lengyel Janusz Wojciechowski. VÉGZETTSÉGE JOGÁSZ, azaz tombol a szakmaiság.
cutcopy
2024. február 27. 20:31
Vicces hogy mindeközben a lengyelek "gazdapártja" tagja a kormánykoalíciónak..
akkor ki
2024. február 27. 20:14
Titi. A politika a legundorítóbb szerencsejáték. Megmondom mi lesz. Nem azért, mert megmondóember akarok lenni, csak nyitott szemmel és aggyal járok-kelek-olvasok itt ott amott. Az Eju bürokraták kivárnak. Így hangzik ez el a prüsszeli wc-ben, kávézókban: Gyújtsák fel fél Európát, egyelőre nem engedünk, nem ígérünk semmi komolyat. Miért is? Mert még odébb a választás és ha most bedobjuk a hatalmas engedményeket, azt másnap számonkérik rajtunk a parasztok, fuvarozók. Ha nem adjuk még durvább gyújtogatások lesznek szerte Európában. Majd bedobjuk a pór népnek a választások előtt, mondjuk áprilisban vagy májusban, na annak nem tudnak ellenállni és beszopják, ahogy szokták. Az meg hogy mit valósítunk meg belőle mikor újra megválasztottak, kit a faszt érdekel! Így lesz sajnos és sok IQ betyár drogos hülye be is szopja, mert nem ismerik saját politikusaikat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!