Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Mégsem hajléktalanok gyújtották fel a Kultúrpalotát Sepsiszentgyörgyön

2024. február 08. 09:09

Megvannak a valódi tettesek, akik lángba borították a négyezer négyzetméteres, ikonikus épületet.

2024. február 08. 09:09
null

Tavaly október 28-ára virradó éjszaka hatalmas tűz pusztított a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házában. Teljesen kiégett a nagyterem, a négyezer négyzetméteres ingatlan több mint egyharmada a tűz martalékává lett. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltóknak mintegy öt órás küzdelem után sikerült eloltaniuk a lángokat. Szerencsére senki sem sérült meg az eset során, de az anyagi veszteség jelentős.

A Maszol.ro portál most azt írja: a nyomozóknak sikerült azonosítani a gyújtogatót egy 14 éves fiú személyében, aki ellen rongálás miatt folyik büntető eljárás, ami 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A kiskorú két másik személlyel – egy szintén 14 éves fiúval és egy 21 éves lánnyal – tartózkodott tavaly októberben, a köznyelvben kultúrpalotaként ismert épületben, ahol a gyanúsított kiskorú tüzet gyújtott.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2024. február 08. 11:04
Suttyó 2024. február 08. 09:14 ..."Varga Juditnak is mennie kell."... Hát, nem ülhet egyfolytában. És ha feláll, akkor valóban mennie kell, elvégre nem egy tolókocsis rokkant, mint amilyen agyilag magad is vagy. Te is mész, ha négykézláb is, ha egyszer felállsz a TROLLKODÁSBÓL. Bár, ha Bidé módjára be vagy pelenkázva, akkor akár be is foshatsz, be is húgyozhatsz. 🤣🤣🤣
Válasz erre
4
1
csapláros
2024. február 08. 10:57 Szerkesztve
Suttyó 2024. február 08. 09:14 ..."Novák Katalinnak mennie kell. "... Megy ő, ha rájön a foshatnék, azzal a sajnálkozással, hogy nem a te pofádba üríthet. Pedig milyen jól mutatnál utána!... Sokan azt hinnék, hogy csokit ettél, kis torkoska! 🤣🤣🤣
Válasz erre
5
1
Mich99
2024. február 08. 09:56
És...? Mi van a háttérben?!
Válasz erre
4
0
BBicska
2024. február 08. 09:17
Nem szabad őket börtönbe csukni. Lábbilincsben, rabláncon ki kell vezetni őket a porig égett romok közé, és a kezdődő újjáépítésen napi 12 órát robotoltatni mindhármukat, míg az utolsó dudacserép a helyére nem kerül. leegyenek a kőművesek culágerei, hordják a cementes zsákokat, keverjék a maltert, pakolják a tégllákat, cipeljék a törmeléket. Pár évnyi renoválás után engedjék őket szabadon egy-egy farbarúgással, fillér fizetség nélkül. Hátha addigra ember lesz belőlük.
Válasz erre
10
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!