Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Az Ukrajnának eddig és ezután adott nyugati segítség mellett eltörpül az 1945 utáni nyugat-európai talpra állást segítő Marshall-segély.

A Politico arról ír: az EBRD fejlesztési bank igazgatója, Odile Renaud-Basso szerint az Ukrajnának adott eddigi és ezutáni nyugati segélyekhez képest eltörpül az a világháború után az Egyesült Államok által Nyugat-Európának nyújtott Marshall-segély, amivel kontinensünk nyugati fele gyorsan talpra tudott állni a háborús pusztítás után.
Az EBRD szerint

minden kritika ellenére hatalmas az a támogatási összeg, amit eddig a Nyugat adott Ukrajna számára.
Az EU 27 milliárd eurót, az Egyesült Államok 23 milliárd eurót adott a háború kezdetétől 2023 végéig Ukrajnának. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna a költségvetésének 50 százalékát külföldi segítségből finanszírozza.
Renaud-Basso szerint az EU által 2024-ben Ukrajnának adni kívánt finanszírozási összege 18 milliárd dollár lesz, ami Ukrajna idei várható nemzeti össztermékének (GDP-jének) 10 százaléka.
A Politico szerint ugyanakkor
mind Brüsszelben, mind Washingtonban kezdenek elfáradni a döntéshozók Ukrajna segélyezése kapcsán.
Miután Orbán Viktor nem vétózott, az EU vezetői hozzájárultak egy 50 milliárd eurós Ukrajna-segélyhez. Az Egyesült Államokban viszont a republikánusok ellenzik Joe Biden elnök és a demokraták Ukrajna további támogatásáról szóló, nagyívű terveit.
Renaud-Basso EBRD-bankigazgató viszont úgy látja, hogy az EU hét évre szóló 1 trillió eurós költségvetéséhez képest igen csekély az Unió újabb ukrajnai támogató csomagja. Elmondta: maga az EBRD megnövelte 4 milliárd euróval az alaptőkéjét, hogy így növelhesse Ukrajna támogatását más programjainak megkurtítása nélkül. Az EBRD eddig 3,8 milliárd eurót biztosított Ukrajnának a háború kezdete óta kölcsönök formájában,
és ezeket a forrásokat növelni is fogja, ha egyszer véget ér a háború.
A londoni központú nemzetközi fejlesztési bank ugyanakkor az ukrajnai invázió kezdete után beszüntette Oroszországot és Belaruszt támogató finanszírozási programjait. Az EBRD-t eredetileg 1991-ben hozták létre a volt szovjet tagországok megsegítésére, és most már 72 országban van jelen.
Nyitókép: Pixabay