Elárulta az ukrán hírszerzés feje, hogy mibe halhatott bele Navalnij

2024. február 26. 06:15

Szerintük nem idegméregbe.

2024. február 26. 06:15
NAVALNIJ, Alekszej

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét – közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője. 

Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, hogy valóban vérrög okozta a halálát. Ez többé-kevésbé megerősített információ, és nem az internetről származik”

 – jelentette ki Budanov vasárnap a Hromadszke ukrán televízió szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetének második évfordulója alkalmából rendezett kijevi fórumon, újságíróknak nyilatkozva. 

Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője arra intett: 

ne higgye senki, hogy az oroszországi „rezsim természetes módon, magától megrendül”. „Ez a mi segítségünk nélkül irreális”

 – szögezte le. „A stabil oroszországi rezsim veszélyt jelent Ukrajnára és a világra, ezért Ukrajna továbbra is hajt végre katonai műveleteket az Oroszországi Föderáció területén. Amíg háború van, addig lesznek problémák Oroszországon belül” – fogalmazott. 

A hírszerzési vezető az egyik ukrán tévécsatornának cáfolta, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak. Megerősítette viszont azt, hogy valóban vetett be Oroszország Ukrajnában több, Észak-Koreából származó rakétát, azonban szavai szerint ilyen rakétákat tömegével nem használnak. 

Budanov a Telegramon újabb támadásokat jelentett be orosz katonai célpontok ellen az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten. „Új meglepetések várnak az ellenségre, és nem ajánlanám a civil lakosságnak az úgynevezett krími híd használatát” – írta bejegyzésében. 

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egonsamu
2024. február 28. 17:03
Nyavalnij ügynököt éppen a covid kell´ös közepén Germanisztánban kezelték másfél évig, állítólagos Novicsok-mérgezés miatt. A "kezelés" alatt állítólag 4 (négy) "életmentö" Pfizer szurit nyomtak bele. Ha ezután egy vérrög/trombózis elvitte, talán mégsem a gonosz Putyin volt...
akiaki
2024. február 26. 23:29
bátor kölök, ki merte mondani, kétlem, hogy lesz még rá módja!
törölt felhasználó
2024. február 26. 18:07 Szerkesztve
" az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét – közölte Kirilo Budanov" Budanov azt mondta, hogy VÉRRÖG miatt halt meg. Ami az oltottak esetében valójában nem megalvadt vért jelent, hanem masszív, fehér, gumiszerű anyagot, ami akár a legnagyobb átmérőjű artériákat is képes eltömíteni. Temetkezési vállalkozók, balzsamozók szoktak ilyeneket a hullák nyaki ütőeréből, illetve az ágyéki artériáiból kihúzgálni, amikor észre veszik, hogy elakad valamiben a mosófolyadék. Navalnij oltott volt. Berlinben "oltakozott" mialatt a kórházban kezelték. "Oltakozás" nélkül ugyanis nem tudták volna a kicsi-kémet Oroszországba viszadobni. .
Syr Wullam
2024. február 26. 13:23
Nem elég, hogy Putyin meggyilkolta trombózissal, most Budanov (sponsored by the US) még jól alá is vág a nyugati narratívának. Nájsz. 😁
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!