Kísértet járja be Európát – a politikai erőszak kísértete

Csehországtól Amerikáig, Németországtól Szlovákiáig merényletek sorát követik el politikusok, történetesen az új jobboldal képviselői ellen. Rajcsányi Gellért írása.

Az elkövető nem börtönbe, hanem egy zárt gyermekotthonba kerül.
Egy 13 éves, már a rendőrök által is jól ismert szíriai fiatal brutálisan megvert egy elismert orvost Chemnitzben és kora miatt megússza a dolgot – számol be a Magyar Nemzet.
„Nincs jogalap a büntetőeljárás lefolytatására, mivel a szóban forgó gyermek 14 év alatti, tehát nem büntethető” – idézte a Bild nyomán az ügyészségi szóvivőt a lap.
De mi is történt?
Február 22-én a szír fiú 15 éves iráni társával egyetemben brutálisan megverte a zeisigwaldi klinika orvosigazgatóját. Mindkét kiskorú tettes ismert volt a rendőrség előtt, mivel nem sokkal a bűncselekmény előtt egy másik férfit is megtámadtak.
A bűncselekmény a városháza közelében történt, ahol az elmúlt hónapokban jelentősen megszaporodott a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma. A chemnitzi rendőrség ezért már egy különleges egységet is létrehozott az erőszak megfékezésére.
A szír fiú a családjogi bíróság döntése értelmében ezúttal egy zárt gyermekotthonba kerül, hogy az indoklás szerint ott segítsenek neki a mentális problémáin.
Nyitóképünk illusztráció. Készítő: Greczula Levente László