Szomorkodnak a szomszédban, amiért nem indul újabb eljárás Magyarország ellen

2024. január 19. 10:15

A Die Presse újságírója bírálta a belgákat, amiért soros elnökségük alatt nem indítják el a 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarországgal szemben. A publicista attól fél, hogy a többi kormány, amely állítólag olyan szenvedélyesen elkötelezett a jogállamiság mellett, könnyen elbújhat a vétóprobléma mögé.

2024. január 19. 10:15
null

A Die Presse nyomtatott kiadása tudósítást közölt az Európai Parlament csütörtökön elfogadott határozatáról. A cikk élesen bírálta, hogy Hadja Lahbib belga külügyminiszter nyilatkozata alapján az Európai Unió Belgium soros elnöksége alatt nem fogja elindítani a 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarországgal szemben. Mivel ebben az évben a belgákat júliusban Magyarország követi, ezen forgatókönyv alapján nem is indul majd eljárás 2024-ben.

Ezt is ajánljuk a témában

Oliver Grimm szerint hiába reménykedett bárki abban, hogy a következő hónapokban beindul a „projekt", nem érdemes bizakodni, mert Belgium mellett még ott van Robert Fico is, Szlovákia „populista, demagóg" miniszterelnöke, aki Orbán Viktor segítségére siethet.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

De a többi kormány, amely állítólag olyan szenvedélyesen elkötelezett a jogállamiság mellett, könnyen elbújhat a vétóprobléma mögé

– írja a szerző, aki csalódottan megjegyezte, hogy az Európai Parlament 2018 szeptemberében indított már egy eljárást, és sokat elárul az Unióról, hogy a tizenkét EU-elnökség közül egy sem vette a fáradtságot, hogy további lépéseket tegyen az ügyben.

Érdekesség, hogy miközben Ausztria vezető sajtóorgánuma Magyarország megbüntetése mellett kampányol, a németek úgy tudják, Szlovákia mellett Ausztria sem támogatná az ország szavazati jogának elvételét.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2024. január 19. 13:05
Na most ha valakik elbújnak, azok épp az osztrákok.
Válasz erre
4
0
Intel
2024. január 19. 12:47
Az EP szavazati arányai mutatják milyen mértékben sikerült túlfutni a partvonalon. Az ellenségeink döntő fölényben vannak és kizárt, hogy az EP választás olyan fordulatot hoz ami az arányokat a javunkra módosítaná. Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani és ez nagyon nem megy. A nemzeti érdek az is, hogy nemzetközi szövetségi rendszerekbe ágyazva támogató hozzáállást tapasztaljon hazánk lakossága. Jelenleg sajnos jórészt csak szankciók és megvetés a részünk. Lehet hőbörögni, hogy így-meg úgy Soros és libsik de a tény az, hogy ki vagyunk golyózva és elvették az euro milliárdjainkat. Az nem teljesítmény, hogy mint valami részeges pernahajder belekötünk mindenkibe, kötözködünk mindenben és közben a nemzeti érdekre hivatkozunk. Legalábbis ezt igazolja vissza a világ. Ráadásul az egyetlen válasz amire képesek vagyunk még több hőbörgés és anyázás.
Válasz erre
0
14
a straight cold player
2024. január 19. 12:32
,,miközben Ausztria vezető sajtóorgánuma Magyarország megbüntetése mellett kampányol, a németek úgy tudják, Szlovákia mellett Ausztria sem támogatná az ország szavazati jogának elvételét" Hol itt az ellentmondás? Ez az amit már minden gondolkodó ember lát, nevezetesen, hogy a nyugati demokráciákban a nagyon független sajtónak egyedül a valósághoz és az ott élő emberekhez nincs semmi köze! Még szerencse, hogy Magyarországon van egyedül propaganda sajtó!
Válasz erre
15
0
Dixtroy
2024. január 19. 11:38
"De a többi kormány, amely állítólag olyan szenvedélyesen elkötelezett a jogállamiság mellett, könnyen elbújhat a vétóprobléma mögé" Ezt hívják rabulisztikának. A hetes pikkelyes faszakodást azért lebegtetik, mert semmiféle jogalapjuk nincsen rá, a jogállamisági ugatással azt mímelik, mintha itt valami picsanagy bajok volnának, közben olyan dolgokon csuklóznak, amihez semmi közük és ha konkrétumokat mondanak, azokat meg megoldjuk, ezért aztán újabb és újabb dolgokat eszelnek ki, mert nem a végeredmény fontos, hanem az állandó baszogatás. Tehát nem is fognak hetes pikkelyezni, mert nincsen hozzá üzemanyag, de így összekapcsolva a vétóval, megint lehet rajta vekengeni. Azért nem basznak meg, mert nincsen faszuk hozzá, nem azért, mert mérgesek lennénk miatta.
Válasz erre
21
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!