Mindeközben Ursula von der Leyen büszkén magyarázza, mennyivel többet költ Ukrajnára az EU, mint az Egyesült Államok.
Lapunk nyomdába küldésének idején még félelem és reszketés uralkodik Brüsszelben. A feszültség forrása ismét Orbán Viktor, aki jelenlegi tudásunk szerint mintegy hat hónapig az állam- és kormányfők testületének vezetője lesz, mivel a mostani elnök, Charles Michel az EP-választás nyomán átül az Európai Parlamentbe, s a voksolást követő interregnum idején a soros elnökséget vivő Magyarország kormányfője jogosult betölteni a posztot.
Az amerikai Politico brüsszeli kiadásának szerkesztőségében el is kezdtek izzadni.
Persze a jól értesült újságíró úgy tudja, az Orbán-féle politikától ódzkodó tagállami vezetők szeretnék valahogy meghekkelni a szisztémát, elkerülve a fiaskót, hogy az Európai Unió kvázi vezetője egy ideig a nemzetállami szuverenitás védelmezője, az orosz–ukrán fegyverszünetet szorgalmazó, az 50 milliárd eurós támogatást a közös költségvetés terhére átengedni nem hajlandó „főgonosz” legyen. Nem zárható ki, hogy sikerül nekik, a jogállamisági tirádák mellett kreatív jogértelmezés is dívik arrafelé.
Érdemes felidézni: a Sargentini-jelentést úgy sikerült liberális örömkönnyek között elfogadni az Európai Parlamentben, hogy a tartózkodókat nemes egyszerűséggel nem számolták bele az eredménybe. Vagy ott van az a legújabb EP-döntés, amely az Európai Bizottság javaslatát magába foglalva javasolná bevezetni az úgynevezett európai szülőséget, kikerülve ezzel azon tagállamok jogrendszerét – például Magyarországét –, ahol azonos nemű pároknak nem engedélyezik gyermekek örökbefogadását.
Kimondanák ugyanis, hogy a bárhol szülőnek számító állampolgár valamennyi uniós országban annak számít. Cseles!
Felhozhatjuk továbbá a jogállamisági procedúra lassan átláthatatlan feltételrendszerét is, amelyben immár tételesen szerepel a gyermekvédelmi törvény feladásának követelménye. Értsd: bár az úgynevezett kondicionalitási rendelet elfogadásakor a lengyel és a magyar vétó feladásáért cserébe kifejezetten a közös pénz szabályszerű felhasználásának elmaradását volt hivatva megtorolni az új szisztéma, később bővült a portfólió.
A magyar kormány már a kezdetekkor azért ágált, nehogy ideológiai szempontok mentén vonjanak meg forrásokat bárkitől is, amire minden fórumon heves tagadás és fogadkozás volt a válasz. És most mégis úgy tűnik, a sorozatos – olykor azért egy 10 milliárd eurónyi összeg erejéig lazuló – brüsszeli csuklóztatást akkor tudnánk leszerelni, ha a kabinet beengedné a genderpropagandát a sulikba, továbbá a déli határon minimum szárnyas kapukat nyitna az illegális migránsoknak.
Ja, és a legfontosabb: fegyvert és EU-s pénzt küldene Ukrajnába, bármiféle ellenőrzés nélkül.
Merthogy nagyjából erre redukálódott az európai egység melletti kiállás: gáláns menekültpolitika, korlátlan jogok az lmbtqi-közösségnek és elfogódottság Ukrajna ügyéért. Utóbbinál bónusz jár, ha valaki hitet tesz Oroszország totális legyőzése mellett. Ursula von der Leyen EB-elnök évértékelőjében büszkén magyarázta, mennyivel többet költ már Ukrajnára az EU, mint az Egyesült Államok. S a különbség csak nőni fog 2024-ben is, miközben a versenyképesség és a gazdasági potenciál ezzel fordított arányban változhat.
Úgy tűnik, ez lassan csak minket zavar.
Nincs kétség: ez az esztendő is a jogászkodó kreativitásról és az önfeladásról szól majd az EU központjában, s nem a valódi érdekérvényesítésről. Hacsak Orbán el nem foglalja Brüsszelt, ahogy ígérte, s ahogy arra a szabályok – még ha csak inkább szimbolikusan – egy időre lehetőséget adnának is.
(Nyitókép: AFP)
Ezt is ajánljuk a témában
Ha tényleg a magyar miniszterelnök lesz az Európai Tanács elnöke, akkor majd megtanulják félni a brüsszeliták a mindenható Isten humorát. Kohán Mátyás írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyszerűen nem hajlandók észrevenni, hogy itt valójában régóta az EU zsarol minket, nem pedig mi őket. Az EU packázik Orbánnal, és nem fordítva. Szilvay Gergely írása.
A neves amerikai lap rendületlenül hitetlenkedik.
Pedig nem akármiért utzott Putyin elnökhöz a szlovák kormányfő.
A Financial Times is a magyar miniszterelnök válaszlépésről ír.
Egy karnyújtásnyira az ünnep, de a kormány még munkában.
Az Economist is hasonló véleményen van.
„Nehéz akkor segíteni, ha az arrogancia találkozik a tudatlansággal, de megpróbálom” – fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
A neves amerikai lap rendületlenül hitetlenkedik.
Pedig nem akármiért utzott Putyin elnökhöz a szlovák kormányfő.
