Egy a háborúval foglalkozó blogger a X közösségi oldalon számolt be arról, hogy „furcsa helyzet” alakult ki a Luhanszki Népköztársaságban: a Wagner egykori harcosai, akik most a 98. hadosztály 331. ezredéhez tartoznak, ugyanis úgy döntöttek, hogy a megszállt területen felveszik a harcot kábítószer-bűnözés ellen, azonban minderről nem egyeztettek senkivel.
A jelentések szerint a harcosok azonosították azt a forgalmazási csatornát, amely kannabiszt szállított az orosz katonáknak. A zsoldosok ezt követően a helyi rendőrségnek való bejelentés nélkül összeterelték azokat a személyeket, akikről úgy gondolták, hogy ebben részt vettek, köztük egy közlekedési rendőrt is. Ezeket a rajtaütéseket videóra is vették. A harcosok elmondása szerint a kábítószer értékesítéssel vádolt rendőr parancsnoka kijelentette, kihozza a beosztottját, és