– hangsúlyozta Donald Tusk, majd hozzátette, hogy „Lengyelország kész katonai hardvert és felszereléseket gyártani Ukrajna számára, és Kijevvel együtt fogja keresni közös védelmi beruházások finanszírozásának lehetőségét. Szó esett a fegyver- és lőszergyártás terén megvalósítandó közös beruházásokról is”.
Blokád és tagság
Tusk emellett kifejezte, hogy Lengyelország Ukrajnát az EU-csatlakozási folyamatban is minden lehetséges módon támogatni fogja. Álláspontja szerint Lengyelország határozott célja, hogy az ukrán EU-tagság minél gyorsabban valósággá váljon. A kamionosok blokádjával kapcsolatban pedig elmondta, hogy tervezik egy olyan megállapodás kidolgozását, amely biztosítja mindkét ország biztonságát és érdekeit az Ukrajnába irányuló lengyel áruszállítás kapcsán.