Tombol Donald Tusk, a „lengyel Gyurcsány” – itt az újabb óriási lecke „EU-s értékekből”, „jogállamból” és „toleranciából”

„Ha forradalmár lenne, Ön melyik televíziót foglalná el?” Ezzel a kérdéssel hirdette magát a közszolgálati televízió 2006 januárjában, talán a ’89-es romániai eseményekre is utalva, amikor élő adásban izgulhattuk végig, meddig maradhat helyén a bemondó a folyosóról már beszűrődő géppisztolyzajban. ’56-ban Magyarországon még nem volt televízióadás, ezért a tüntetők a Rádióhoz vonultak.

A fentebbi reklámok megjelenése után nem sokkal kirobbant a Böszme-gate, és logikus lépésnek tűnt az MTV székház megcélzása.

Igazából akkor sem volt így, amikor csak egyetlen tévé létezett. 1990-ben az MDF úgy nyert választást, hogy a média szinte kizárólag az egykori állampárti káderek kezében volt, akik leginkább az SZDSZ-t támogatták; hiába. Antall József hosszú küzdelem és parlamenti határozatok nyomán 1993-ra jutott el odáig, hogy végre kinevezhetett egy kormányához lojálisabb vezetőt – mégis veszítettek 1994-ben. És hiába ömlött a balliberális propaganda a Horn-érában, mégis Orbánék győztek ’98-ban.

A Fidesz megfogadta ezt a remek ötletet, és éppen 2006-ban, a Hír TV közvetítéseivel is szökkent szárba a polgári-nemzeti tábor szinte megbonthatatlan egysége, ami azóta valamennyi parlamenti választáson kétharmadot szerzett. 

A kereskedelmi televíziózás megjelenésével, de még inkább az internet elterjedésével ez mind szimbolikusabbá vált, és Varju László földön hempergése és Kunhalmi Ágnes ajtókkal vívott szélmalomharca már csak egy komikus epizód lett a tévéért folytatott évtizedes háborúban.

Az ellenzék persze folyamatosan azt mantrázza, hogy a királyi tévé fontos feladata a bírálat, a kormány számonkérése, de láttuk, hogy amint hatalomra kerülnek, azonnal elvetik ezt az elvet, és kiderül, hogy – amiképpen a humor nem ellenzéki műfaj, ha baloldali a kabinet – balliberális parlamenti többség esetén már nem így van.

Lengyelországban most Tuskék játsszák el a jól ismert forgatókönyvet.

Pedig ha komolyan vennék, most örülniük kellene, hogy – amennyiben a keresztény-nemzeti PiS lenyúlta a köztévét – így konzerválhatják az ideális állapotot a végre ellenzékivé váló csatornával.

De nem.

Ez csak némi késlekedéssel történt meg, de végül is érvényt szereztek a szejm határozatának, amelyet egyébként az alkotmánybíróság figyelmeztetése ellenére szavaztak meg.

Minthogy azonban a nyugati demokratákat nem az igazságosság, a kiegyensúlyozottság, a testvériség vagy pláne a népuralom sérthetetlensége érdekli, hanem kizárólag a velük egyivásúak hatalmi helyzete,

(vagy például az Alföldi Róbert azonnali leváltása helyett a mandátuma kitöltéséig várakozó, és Vidnyánszkyt csak ezután kinevező Orbánék), hanem pár nap alatt már léptek is.

Most akkor feltehetjük a tíz zlotys kérdést: 

 (Ld. még Gyurcsány fenyegetését a földönfutásról.)

Hogyan lett az eredetileg kereszténydemokrata, de toleráns EU-ból egy intoleráns, balliberális szekta?

És hogyan exportálják ezeket az eszméket és gyakorlatot hozzánk, Közép-Európába, még az ezeréves lengyel-magyar barátságba is belerondítva?

Végül is nem tudom, kinek drukkoljak, hiszen, ha minden igaz, az elmúlt években a közszolgálat a PiS szócsöve volt, mégis Tuskék győztek. Reméljük, ha most a Nyugat-barát kabinet lenyúlja a csatornát, az hasonlóan fordított eredményt hoz a legközelebbi választáson.

(Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys)