Tombol Donald Tusk, a „lengyel Gyurcsány” – itt az újabb óriási lecke „EU-s értékekből”, „jogállamból” és „toleranciából”

2023. december 21. 06:00

Az Európai Unió ma már csak egy kirekesztő, balliberális szekta. Ráadásul még az ezeréves lengyel-magyar barátságba is belerondítanak.

2023. december 21. 06:00
null
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Mandiner

Ha forradalmár lenne, Ön melyik televíziót foglalná el?” Ezzel a kérdéssel hirdette magát a közszolgálati televízió 2006 januárjában, talán a ’89-es romániai eseményekre is utalva, amikor élő adásban izgulhattuk végig, meddig maradhat helyén a bemondó a folyosóról már beszűrődő géppisztolyzajban. ’56-ban Magyarországon még nem volt televízióadás, ezért a tüntetők a Rádióhoz vonultak.

A fentebbi reklámok megjelenése után nem sokkal kirobbant a Böszme-gate, és logikus lépésnek tűnt az MTV székház megcélzása.

Az X generáció azóta sem tud szabadulni attól a fixa ideájától, hogy minden a közszolgálati csatornák műsorán múlik. Pedig nem.

Igazából akkor sem volt így, amikor csak egyetlen tévé létezett. 1990-ben az MDF úgy nyert választást, hogy a média szinte kizárólag az egykori állampárti káderek kezében volt, akik leginkább az SZDSZ-t támogatták; hiába. Antall József hosszú küzdelem és parlamenti határozatok nyomán 1993-ra jutott el odáig, hogy végre kinevezhetett egy kormányához lojálisabb vezetőt – mégis veszítettek 1994-ben. És hiába ömlött a balliberális propaganda a Horn-érában, mégis Orbánék győztek ’98-ban.

Medgyessyék legalább nem kerteltek 2002-ben, amikor újra elfoglalták a tömegtájékoztatás sáncait. A D-209-es közölte: akinek tévé kell, az vegyen magának.

A Fidesz megfogadta ezt a remek ötletet, és éppen 2006-ban, a Hír TV közvetítéseivel is szökkent szárba a polgári-nemzeti tábor szinte megbonthatatlan egysége, ami azóta valamennyi parlamenti választáson kétharmadot szerzett. 

A kereskedelmi televíziózás megjelenésével, de még inkább az internet elterjedésével ez mind szimbolikusabbá vált, és Varju László földön hempergése és Kunhalmi Ágnes ajtókkal vívott szélmalomharca már csak egy komikus epizód lett a tévéért folytatott évtizedes háborúban.

Az ellenzék persze folyamatosan azt mantrázza, hogy a királyi tévé fontos feladata a bírálat, a kormány számonkérése, de láttuk, hogy amint hatalomra kerülnek, azonnal elvetik ezt az elvet, és kiderül, hogy – amiképpen a humor nem ellenzéki műfaj, ha baloldali a kabinet – balliberális parlamenti többség esetén már nem így van.

Ezt is ajánljuk a témában

Lengyelországban most Tuskék játsszák el a jól ismert forgatókönyvet.

A köztévé függetlenségét, ellenzéki attitűdjét, kormányt ellenőrző szerepét csak addig tekintik szentnek, amíg ők vannak ellenzékben.

Pedig ha komolyan vennék, most örülniük kellene, hogy – amennyiben a keresztény-nemzeti PiS lenyúlta a köztévét – így konzerválhatják az ideális állapotot a végre ellenzékivé váló csatornával.

De nem.

Bartlomiej Sienkiewicz, a Quo vadis Nobel-díjas írójának dédunokája parancsba kapta, hogy mire a főnök Brüsszelből hazatér, szállítsa neki az előző időszak tévéseinek a fejét.

Ez csak némi késlekedéssel történt meg, de végül is érvényt szereztek a szejm határozatának, amelyet egyébként az alkotmánybíróság figyelmeztetése ellenére szavaztak meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Minthogy azonban a nyugati demokratákat nem az igazságosság, a kiegyensúlyozottság, a testvériség vagy pláne a népuralom sérthetetlensége érdekli, hanem kizárólag a velük egyivásúak hatalmi helyzete,

ezért senkit nem zavar, hogy puccsal leváltják a tévé vezetését, negligálják az alkotmánybíróságot, és nem tökölvén éveket, mint szegény Antall

(vagy például az Alföldi Róbert azonnali leváltása helyett a mandátuma kitöltéséig várakozó, és Vidnyánszkyt csak ezután kinevező Orbánék), hanem pár nap alatt már léptek is.

Most akkor feltehetjük a tíz zlotys kérdést: 

melyik oldal törekszik kizárólagosságra, ideológiai ellenfeleit sehol sem megtűrve, velük nem közösségben élni, hanem eltiporni őket?

 (Ld. még Gyurcsány fenyegetését a földönfutásról.)

Hogyan lett az eredetileg kereszténydemokrata, de toleráns EU-ból egy intoleráns, balliberális szekta?

És hogyan exportálják ezeket az eszméket és gyakorlatot hozzánk, Közép-Európába, még az ezeréves lengyel-magyar barátságba is belerondítva?

Végül is nem tudom, kinek drukkoljak, hiszen, ha minden igaz, az elmúlt években a közszolgálat a PiS szócsöve volt, mégis Tuskék győztek. Reméljük, ha most a Nyugat-barát kabinet lenyúlja a csatornát, az hasonlóan fordított eredményt hoz a legközelebbi választáson.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Mateusz Morawiecki

X

Idézőjel

Vera Jourová eddigi tevékenysége nem a jogállamiságról szólt.

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys)

 

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. január 01. 13:19
Savanyú a szőlő,Zsolti…én megértelek…😂😂😂
Osztap_Bender
2023. december 22. 05:39
Mi van kukubenkók? Áttértek az "őrjöngésről" a "tombolásra"? Úgy tűnik, hogy egy szaros cikket képtelenek vagytok normális hangnemben, magyar nyelven, helyesírási hiba nélkül megfogalmazni és közzétenni. Régebben az újságírói szakmában (is) voltak követelmények a szakmai tudás iránt. Ha jól tudom, ez diplomához kötött állás volt abban az időben, mikor azt még nem lehetett a "tangón" beszerezni.
Reszelő Aladár
2023. december 21. 23:31
Nekem a kedvencem, hogy egyszerre tud létezni egymás mellett, akár egy mondaton belül, hogy a közTV az, “amit a sokszáz milliárdos költségvetés ellenére sem néz senki” illetve hogy “vidéken(!) csak az M1-et nézik“. Most jön Lengyelországban a 100 nap szabad jogállami átalakítás, bárkit ki lehet rúgni, bárkit le lehet mondatni, az EU-nak nem lesz vele gondja, ameddig az ő embereik megbízhatóan teljesítik az ottani parancsokat. Akkor lehet megint gond a jogállamisággal, ha netán Tusk megbukna vagy valami önálló akcióba kezdene.
tellurium-2
2023. december 21. 22:43
"melyik oldal törekszik kizárólagosságra, ideológiai ellenfeleit sehol sem megtűrve, velük nem közösségben élni, hanem eltiporni őket?" A covid óta ez nyilvánvaló. "Hogyan lett az eredetileg kereszténydemokrata, de toleráns EU-ból egy intoleráns, balliberális szekta?" Mert a csúcsról már csak lefelé vezet az út. Aki egyszer kimaxolta a mainstreamet, az foggal-körömmel meg akarja őrizni hegemóniáját és ha előretör kicsit is a jobboldal, azt még igyekszik csírájában elfojtani, ha pedig nem sikerül, akkor jön a pánik és a farkaskiáltás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!