Resperger: Európa nem tudja tovább támogatni Ukrajnát, ennek hiányában pedig az ukránok elveszítik a háborút

2023. december 16. 15:28

Ráadásul az ezredes szerint a nyugatiak az eddig vállalt lőszer-és fegyverszállítmányoknak is csak egy részét teljesítették.

2023. december 16. 15:28
null

Resperger István ezredes volt a Spirit FM műsorának vendége, ahol az orosz-ukrán háborúról, valamint a gázai konfliktus legfrissebb eseményeiről is kérdezték.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója elmondta: ahhoz, hogy Ukrajna idáig kitartson a háborúban, kellett a teljes amerikai támogatás mind katonai, mind pedig gazdasági és hírszerzési területen. Világossá tette, hogy élet-halál kérdése, hogy a Nyugat további támogatásokat tud-e adni, ugyanis úgy látszik, hogy 

Nagy-Britannia és az európai hatalmak nem tudnak további segélyeket adni.

Resperger kiemelte: az sem segíti az ukránok helyzetét, hogy a korábban beharangozott ellentámadást Ukrajna nem tudta az ígéretekhez híven végrehajtani.

Elmondta, hogy a Nyugat által vállalt lőszer- és fegyverszállítmányok jól hangzanak, azonban ezeknek csak a töredékét teljesítették, miközben Oroszország támogatói gyorsabban nyújtanak segítő kezet az orosz haderőnek. Meglátása szerint, ha 

a támogatások elapadnak, akkor Ukrajna el fogja veszíteni a háborút.

Resperger szerint a háború költsége a felek részéről összesen naponta nagyjából 300 millió dollárt tesz ki, tehát horribilis pénzekről van szó. A háború lehetséges kimenetelére rátérve felhívta a figyelmet arra, hogy míg Ukrajnának 300 ezer tartalékosa van, addig Oroszországnak nagyjából 1,5 millió.  A pénzügyek tekintetében elmondta, hogy Európa kimerült, és saját védelmére összpontosít, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogy van egy politikai-katonai ellentét az ukrán eliten belül.

Az ezredes leszögezte: Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy a magyar kisebbség megmaradjon Kárpátalján, ezért 

Ukrajnának még nagyon sok mindenben kell ezen a téren előrelépést elérnie ahhoz, hogy európai mércével is szalonképes legyen.

Ukrajna újjáépítésével kapcsolatban Resperger elmondta: nagyjából 400 milliárd dollárba kerül majd,  és ebből nagyon nagy szeletet tesz ki az aknamentesítés. Kiemelte, hogy főként a nyugati országok fognak ebben részt venni, de felhívta a figyelmet arra, hogy Törökország is bejelentkezett.

A Hamasz alagutainak elárasztásával az USA sem ért egyet teljesen

Az izraeli háborúra rátérve elmondta, hogy Izrael mennyiségi és minőségi fölényben van,  mindkét téren hatalmas erőkülönbség van a felek között. Hozzátette viszont, hogy van egy hatalmas nyomás Izraelen a sok civil áldozat miatt, a zsidó állam ezért is szeretné minél előbb befejezni a háborút. 

A civilek kimentésére rátérve elmondta, hogy a lakosság többsége Gáza déli részére szorult. Kiemelte, hogy Izrael mindig előre meghirdeti, hogy hol fog műveletet indítani, hogy legyen lehetősége a civileknek elhagyni a helyszínt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az IDF-nek nagyon nehéz dolga van, ugyanis átláthatatlan alagútrendszerben bujkálnak a Hamasz terroristái. Megtudhattuk az ezredestől, hogy az alagútrendszerek fölszámolása tekintetében különböző módszerekkel próbálkozik Izrael, ilyen például az alagutak tengervízzel történő elárasztása. Resperger hozzátette:

 

ezen a téren az USA is aggodalmainak adott hangot, ugyanis egy ilyen drasztikus lépéshez nagyon pontos információk kellenek például arról, hogy az elárasztani kívánt részeken nincsenek-e túszok. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

A videó az alábbiakban tekinthető meg:

***

Nyitókép: Elesett bajtársukat, Andrij Tracsukot siratják ukrán katonák a kijevi Függetlenség terén tartott gyászszertartáson 2023. december 15-én. A 2014-es Majdan-tüntetéseken részt vevő veterán december 9-én esett el az orosz erőkkel vívott harcban a dél-ukrajnai Herszon közelében.
MTI/AP/Jevhen Maloletka

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. december 17. 21:53
Gávárít Mászkvá…by mandiner.ru
Krupp Skya
2023. december 17. 21:07 Szerkesztve
+Kovács Ubul--Krupp Skya 2023. december 16. 21:23 Miről beszélsz, te kibaszott idióta? Ezek mind az ukránok voltak??" Magadra ismertél amikor az ÁVH-s fasiszta tolvaj bandát említettem? Betaláltam mi mint ÁVH-s apád anyádba. :))))))) Persze lehet hogy amerikaiak voltak II. Ukrán font áléven
Beszélgető
2023. december 17. 15:44
Zselé haza mert menni még? Pár hét és felkötik a náci toprongyot a majdan téren!
august
2023. december 17. 07:05
A nyugatnak az a legfőbb bűne, hogy hatalmasra hízlalta szélsőséges ukrán nacionalisták egóját, akik elhitték, hogy Moszkváig menetelhetnek, ha kapnak hozzá pénzt meg fegyvert. Az USA és a nyugat fegyverszállításaivan, és teherautónyi dollárral egy ideig hihető is volt a mutatvány, hogy legyőzik a szerintük balfasz oroszokat. Eközben már nyugaton is 6 millió körüli háborús menekültről beszélnek, és szaporodnak, -úgy fogalmaznak újabban, hogy nem is a temetők, hanem egész temető-mezők borítják be Ukrajna megmaradt részét. A brutális mozgósítások után sincs szó a békéről, a harcok megállításáról, ami tényleg elképesztő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!