Nagyon rázós időkön megy keresztül Németország – Bauer Bence a Mandinernek

Németország számára 2023 egy jó vagy egy rossz év volt?

Németország számára 2023 egy nagyon rossz év volt. Nem csak az ukrajnai háború okozta hatásokat lehetett mindennapokban érezni, de a korábbi nagyon rossz politikai döntéseknek az eredményei most látszódnak igazán. Az atomerőművek leállítása, az energiakrízis, a dráguló energiaárak, az infláció, és egyébként a jelzőlámpa-koalíció katasztrofális gazdaságpolitikája is megjelenik az emberek mindennapjában, ezt már az emberek is látják. És akkor még nem beszéltünk a legnagyobb kérdésről, az egyik legnagyobb tényezőről, ami mindent érint, és úgymond az összes problémának az eredete: az a migráció. A migráció a 2015-ös válság után megint nagyon magas számokat ért el, most ebben az éven valószínűleg 300-400 ezer új menedékkérő érkezik Németországba, és ebbe még nem számoltam bele az ukránokat. Számos lakhatási, oktatási, közegészségügyi, persze pénzügyi, de azért akár közbiztonsági problémát is felvetve.

Mindezekért a német lakosság a jelenlegi kormányt látja felelősnek, vagy az előzőt?

Alapvetően 2023 végére egyértelműen a jelenlegi baloldali kormánykoalíciót okolják a németek mindezért. Sokat is tett a jelzőlámpa-koalíció, hogy a helyzet ilyen rosszra forduljon. A jelzőlámpa-koalíció három pártja a mérések szerint 30-32%-ot kapna együttesen, és 30-32%-on áll most a CDU-CSU pártszövetség. Az a faramuci helyzet állt elő,

Ehhez szorosan kapcsolódva kérdezem: kit lát ebben az évben Németországon belül az év vesztesének és az év nyertesének?

A vesztese egyértelműen a Szabad Demokrata Párt Németországban, akik most 4-5%-os eredményekkel vannak a mérésekben. 11,5%-ot szereztek 2021-ben a szövetségi parlamenti választások alkalmával. Gyakorlatilag lefeleződtek, megfeleződtek, és elveszítették a szavazóknak több, mint a felét. Őket nagyon-nagyon negatívan érinti a kormányzás, és gyakorlatilag napirenden van minden nap az, hogy ők ebből a koalícióból visszalépnének. És természetesen nyertesnél egyértelműen az AfD-t lehet azonosítani. Az Alternative für Deutschland 22-23%-ban áll. Nagyon hitelesen tudja képviseli a migrációellenes politikát, amit egyébként ő mindig is gondolt – tehát gyakorlatilag nekik volt igazuk ebben a kérdésben. 

Hogyhogy nem a három kormánypártnál önmagában is erősebb CDU a nyertes?

Azért nehéz a CDU-CSU, mint legnagyobb ellenzéki pártszövetség helyzete, mert annak a nagyon sok rosszt döntésnek a javát, ami most a lakosság számára már egyértelmű – migráció, energiakérdés, gazdasági kérdések – még Angela Merkel kormányzása alatt maga a kancellár asszony hozott meg. Bár tudja a lakosság, hogy Merkelhez köthető ezeknek a rossz döntésnek az eredete, de azt is látja, hogy a jelzőlámpa-koalíció ezt tökélyre fejlesztette. Azaz a merkeli politikát tovább vitték, élesítették, megerősítették Merkel rossz döntéseit.

strukturálisan pedig a tartományokban együtt kormányoz a baloldali pártokkal, azaz teljesen benne van a döntéshozatalban. Emellett Carsten Linnemann és Friedrich Merz kivételével azokkal az emberekkel, akik maguk ezeket a döntéseket meghozták. Azaz gyakorlatilag nem tud hitelesen ellenzék lenni, és az én meglátásom szerint a CDU-CSU nem is olyan ellenzéki párt, ahogy mi ezt Magyarországon megszokjuk.

Említette az AfD erősödését. Emögött milyen tényezőket lát? Egy jobban vezetett, koherensebb, szakpolitikailag kompetensebb párt lett az AfD, vagy egyszerűen csak olyan mértékben kiábrándult a német közvélemény az összes többi establishment-pártból, hogy még ebben a formában is jó nekik az AfD, ahogy az elmúlt néhány évben kinézett?

Utóbbi indokot jelölném meg. Szakpolitikailag az AfD bár lehet, hogy egy kicsit érett, de azért sokat nem. És el kell mondanunk a magyar olvasóknak, hogy az AfD-ben még mindig nagyon sok fura elem jelenik meg. Ez egy nagyon heterogén párt. Itt vannak elvileg mérsékelt konzervatívok, vannak erősen jobboldaliak, vannak populisták, és vannak olyanok, akik majdnemhogy nácik, szélsőjobboldaliak. Szóval van itt minden. Aki az AfD-re szavazott, azt azért tette, mert elutasítja az eddigi politikát. Azaz ez egy protestpárt volt. De az utolsó tartományi választások alkalmával – október 8-án szavaztak Hessenben és Bajorországban – már kiderült, és a mérések is azt mutatják,

mert úgy látják, hogy az AfD kompetenciával rendelkezik a súlyos problémák megoldása terén. Elsősorban ez természetesen a migráció. De az AfD más szakpolitikákban is hitelesen tud egy ellenmodellt képviselni az jelenlegi baloldali kurzussal szemben, egy olyan ellenmodellt, amit a CDU nem mer olyan egyértelműen megfogalmazni. Gazdaságpolitika, atom, energiapolitika, társadalompolitika, egy szuverenistább Európa-politikai álláspont...

Az előbb udvariasan egy nagyon heterogén pártnak nevezte az AfD-t. Ezt két évvel ezelőtt nekem Maximilian Krah EP-képviselőjük úgy fogalmazta meg, hogy belső polgárháború van az AfD-ben. Ebben a tekintetben változott a helyzet? Nyert valaki a polgárháborúban, vagy ez zajlik ugyanúgy továbbra is?

Ez a polgárháború az AFD-ben dúl. Tényleg nagyon sok különböző ember van ott, nem dőlt el, hogy az AfD milyen irányba fog menni. A német politika paradoxonja, hogy az elején, amikor megalapítottak az AfD-t 10 évvel ezelőtt, akkor egy liberális-konzervatív, közgazdászprofesszorokból álló, az euró-mentőcsomagokkal szemben kritikát megfogalmazó párt volt. Azon a józan alapon állt, hogy nem kell a görögöket minden áron megsegíteni, ne legyen bailout – ami egyébként a szerződések alapján nem is megengedett. Ez a szakmai, józan hozzáállás megjelent sok más pártnak a politizálásában Európában. Emlékezzünk arra, hogy a szlovák Szabadság és Szolidaritás párt Richard Sulík vezérletével 2011 végén felrobbantotta Iveta Radičová kormányát pont a görög mentőcsomag miatt, ugyanabból a megfontolásból: hogy a szerződések szerint nem lehetne Görögországot támogatni. Németországban akár Frank Schäffler, a mai napig aktív FDP-képviselő mindig is síkra szállt ezért. Ha emlékezünk a 2020 tavaszi országgyűlési határozatra, Magyarország is állást foglalt az eladósodás ellen és az adósságunió ellen. Ez a gondolat alapvetően nem ördögtől való. De az AfD-ből egyre inkább kiszorultak a mérsékelt emberek. 2015-ben volt egy nagy szakadás, jött Frauke Petry, később Frauke Petry 2017-ben kiment, jött Jörg Meuthen, aki még mindig valamilyen módon mérsékeltnek számított, de már nem annyira, és végül is Meuthent is kiszorították tavaly. Egyre inkább a jobboldali, erősen szélsőséges szárny kezdi dominálni a pártot, de ez keleten van így. Keleten erősebb a párt, és keleten radikális. Az a paradox helyzet, hogy minél radikálisabb, annál népszerűbb.

 középre húznak és kormányzóképesek lesznek. Az AfD tekintetében ez még egy nagy kérdőjel.

Most nagyon hosszú idő után először történt olyasmi, hogy a német párttérkép megváltozott. Sahra Wagenknecht kiszakadt a Linkéből. Ennek milyen következményei lehetnek akár már rövid távon a német politikai térre?

December 12-én jelentette be Sahra Wagenknecht, hogy az eddig összesen 11, a Linke frakcióból kivált képviselő, akiknek ő a vezetője, csoportstátuszért folyamodnak a Bundestaghoz. A frakciókénál kevesebb, de az egyéni képviselőkénél több kollektív jogot követelnek. Sahra Wagenknecht megmozgatja a német politikát és megmozgatja a Linkét. Én biztosra veszem, hogy ha Sahra Wagenknecht elindul és erőteljesen megjelenik esetleg a választási kampányokban, netántán a parlamentekben, a Linke már most is nagyon nehéz helyzete még sokkal nehezebb lesz. Emlékezzünk rá: hogy úgy kerültek be 4,9 százaléknyi szavazattal a Bundestagba 2021-ben, hogy egy különös, a választási rendszerben lefektetett kivétel alapján küldhettek be képviselőket. Ez az úgynevezett alapmandátum-kitétel: miután három egyéni körzetet megnyertek, beküldhették 36 listás képviselőjüket annak ellenére, hogy a listás eredményük alapján nem kerülhettek volna be. A Linke már akkor is nehéz helyzetben volt, és folyamatosan három-négy százalék között táncolt a mérésekben.

és nagyon népszerű nem csak baloldalon, hanem egyébként meglepődő módon a jobboldali AfD-szavazók körében is. Ő nagyon radikálisan megfogalmaz egy háborúellenes, migrációellenes, genderellenes álláspontot, s mindezt ötvözi a régi baloldal szociálpolitikai vívmányaival. Egy kommunista, ezt el kell mondanunk, és egy kommunista programot, egy szocialista programot akar megvalósítani. Ez azért már annyira nem szimpatikus, de sok német számára még ez is jó útnak tűnhet.

Helyezzük el egy kicsit tágabb kontextusban Németországot. Van egy ilyen bonmot az Európai Unióval kapcsolatban, hogy az Európai Unió az Németország folytatása más eszközökkel. Igaz-e ez még? Tehát az van-e most Európában, amit Németország akar, ők fújják-e a passzátszelet?

Ez sokáig érvényes volt, és Németország lakossága, területe, gazdasági ereje mindezt alátámasztotta. Németország úgy tudta a vezetői szerepét biztosítani Európában, hogy a német nemzeti érdeket európai értékként tüntette fel. Az európai érték sokszor hasonló volt a németek által megfogalmazott álláspontokhoz. Ez megváltozott. Angela Merkelt lehet kritizálni, és nyilvánvalóan voltak nagyon vitatott, rossz belpolitikai döntései is. De minden kritika ellenére kifelé és az Európa Unió kohézióját tekintve egy erős vezető volt. Nála volt az a híres telefon, amit aztán föl lehetett hívni nemzetközi szereplőknek, ha Európával akartak beszélni. Ez most már nem így van. Helyébe Olaf Scholz lépett, aki nem határozott, nagyon gyenge, nem találta meg az útját, és nem nőtt fel a feladathoz, ezt most már ki lehet jelenteni. Macron próbálkozik, de azért nem egy akkora vezető, mint Merkel valaha volt. Így aztán Európa orientáció, vezetés és ötlet nélkül maradt. Ez egyébként annyira nem jó hír, mert összességében Európa önrendelkezési képessége csökkent az utolsó két évben. Németország nem tudja már betölteni azt a vezető szerepet, ami sokáig vindikált magának.

Németország nagyon sok belső problémával küzd, nagyon sok belső kohéziós problémával küzd, gazdasági, integrációs, infrastrukturális problémákkal küzd. Az egész ország lelkiállapota mélyponton van. Így aztán nincs is meg az a belső kohézió, hogy ebből egy európai vezető szerep hitelesen ki tudjon alakulni.

Németország nagyon hosszú idő után most először lefelé húzza az európai gazdaságot. A nagy nemzetgazdaságok közül egyedüliként van még mindig recesszióban. Mi folyt 2023-ban a német gazdaságban?

Nagyon sok probléma van a német gazdaság körül, egy ilyen rövid interjú nem is lenne elég ahhoz, hogy mindenre rávilágítsunk. Néhány címszót mondanék. Azok az általános globális problémák, ami koronavírus után megjelentek, mint a globális ellátóláncoknak a megszakadása, lelassulása, vagy épp a munkaerőhiány Németországban is itt van.

Gondoljuk akár az egyes iparágaknak a nehéz helyzetére, például a járműiparra, ami teljesen elaludta a nemzetközi trendeket. Gondolhatunk arra, hogy Németországban nagyon gyenge az internet, nagyon rossz a mobilhálózat minősége. Most olyan dolgokról beszélünk, amik meglepőek a magyar olvasó számára, de ez tényleg így van. A digitalizáció nagyon rosszul halad, nagyon nagy a bürokrácia, nagyon magasak az adók, bonyolult a döntéshozatal, és a covid óta még inkább lelassult az ügyintézés, a döntéshozatal, nagyon nehezen lehet előrelépni. És itt van még az, amit az elején említettem: a jelenlegi baloldali kormánykoalíció gazdaságpolitikája nagyon ellenséges a gazdasággal. Gondolhatunk arra, hogy egy erőltetett modernizáció keretében egy olyan fűtéstörvényt hoztak meg, melynek alapján hőszivattyút kötelező beépíteni az új építésű házakba, lakásokba. Ez jelentős terheket ró a német gazdaságra, a német háztartásokra. Gondolhatunk az energiapolitikára is. Nagyon drága Németországban az energia, a német vállalatok kétszer is átgondolják, mielőtt Németországban befektetnének. Ez egy nagy probléma, és ideológiai alapon döntöttek így, meg lehetett volna hosszabbítani a 2023. április 15-én leállított utolsó három atomerőműnek az üzemeltetését. Nem tették, és így nagy problémákkal küzd Németország gazdasági téren. 

2024-re tekintve: mik azok a főbb trendek, amiket felrajzolna Németország tekintetében a jövő évre, mire számítsunk?

Kettő téma releváns, melyek szorosan egymásba érnek. Az egyik egyértelműen a migráció további kezelése. Vannak nagyon-nagyon gyenge kísérletek arra, hogy a kitoloncolandó személyek számát növeljék, egy ilyen törvény van most a Bundestag előtt, de nem biztos, hogy  ez átütő sikert fog hozni. 300-400 ezer menedékkérőről beszélünk minden évben, ezeknek a száma nem fog csökkenni. Óriási pull tényezők vannak Németország tekintetében: nem csak a nyitott kapuk politikája,

Aztán az, hogy januártól olyan állampolgári juttatást vezetnek be, ami nagyon attraktívvá teszi bárkinek, hogy Németországba jöjjön. Munka nélkül egy csomó pénzt fog kapni az állampolgár, plusz kifizetik a lakását, fűtési költségét. Ha ezt a migrációs kérdést nem tudja megoldani Németország, akkor én kormánybukást látok, ez annyira égető. Nincsen egyszerűen hely Németországban, és nincsen már pénz kifizetni a migráció árát. Ehhez jön még az ukrajnai háború, hogy megváltozik-e a német álláspont vagy nem, milyen mértékben támogatják tovább Ukrajnát, milyen pénzeszközökkel, milyen katonai eszközökkel? Ez még egy megválaszolatlan kérdés. És mindebből következik óriási elégedetlenség, frusztráció a lakosságban. A frusztráció a migrációval indult, a magas energiaárakkal, a covidnál is megjelent, aztán megjött az erős migrációs hullám – ezeknek mind az alacsonyabb fizetésű társadalmi csoportok fizették meg az árát. Ezért is tört fel főleg keleten az AfD ennyire. Keleten mindenhol 35-36%-on áll, abban a három tartományban, ahol jövőre választás lesz – Brandenburg, Türingia, Szászország – első helyen fog végezni az AfD.

Nem lehet hosszú távon kizárni. Nagyon sok dolog fog történni 2024-ben, talán olyan dolgok is, amelyeket Németországból még nem ismertünk; és bár én nem tartom jelenleg reálisnak, de benne van a pakliban az az opció is, hogy akár előrehozott választások lesznek, megbukik a kormány, vagy koalícióváltás történik a Bundestagban. Azaz nagyon-nagyon rázós időkön megy most keresztül Németország.

Nyitókép: AFP