Egy amerikai lap megnevezte Prigozsin lehetséges gyilkosát

Új elmélet született az egykori zsoldosvezér halálával kapcsolatban.

Mihail Teplinszkij szerint bizonyos tiszteket és csapatokat kiképzés nélkül küldenek a frontvonalra.
Az orosz légideszantos erők parancsnoka, Mihail Teplinszkij egy diplomaosztó beszédében erős kritikát fogalmazott meg az orosz védelmi minisztériummal szemben, miközben megvédte egységei becsületét és megindokolta a lassú eredményeket – számolt be a Portfolio.
Az ezredes a VDV (légideszant-csapatok) orosz-ukrán háborúban betöltött szerepét ismertetve kijelentette, hogy erői jelentős szerepet játszottak az ukrán ellentámadás megállításában. Teplinszkij emellett hangsúlyozta, hogy az előrehaladás lassúságát a magas veszteségek minimalizálása és az ukrán erők lekötése céljaival indokolják, nem pedig a kiszorításukkal.
Kritikával illette ugyanakkor az új VDV tiszteket és csapatokat, akiket kiképzés nélkül küldenek a frontvonalra.
A vezérezredes beszédében elmondta, hogy elsősorban a frissen kiképzett 104. hadosztály tapasztalatlansága vezetett Krinkij melletti sikertelenségükhöz. Rámutatott arra is, hogy az új VDV erőket azonnal a frontvonalra küldik a teljes kiképzés nélkül.
Teplinszkij elárulta, hogy a rjazani iskola áprilisi végzőseit
a tervezett időpont előtt frontszolgálatra küldték,
míg az aktuális hallgatók a 104. hadosztályba kerülnek. Elemzők a nyilatkozatot úgy értékelték, hogy Teplinszkij elsődleges célja a figyelemfelhívás volt a hiányzó kiképzésre.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Új elmélet született az egykori zsoldosvezér halálával kapcsolatban.
Nyitókép: Artur Widak/Anadolu Agency via Getty Images
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz elnök állítólag kompromisszumkészséget mutatott Trumpnak, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna feladja a Donbászt és lemondjon NATO-tagsági terveiről.
Az amerikai elnök szerint elődje, az inkompetens Biden nem engedte meg Ukrajnának, hogy visszavágjon, csupán védekezésre kényszerítette.
Az amerikai elnök szerint ha az orosz elnök nem akar megállapodni, nehéz helyzetbe kerülne.