Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Így nyert nagyot Vucic elnök Szerbiában

2023. december 18. 07:31

A szavazatok abszolút többségének elnyerése sem lehetetlen az elnöki pártnak.

2023. december 18. 07:31
null
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Még nem számolták össze az összes szavazatot Szerbiában, de az a vasárnapi parlamenti voksolás előtt és után is tény, hogy Aleksandar Vucic elnök pártja nagy fölényben van minden további kihívójával szemben.

A voksok mintegy 81 százalékának összeszámlálása után a Vucic-féle Szerbia Nem Állhat Meg mozgalom 52 százalékon áll.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Ezzel szemben a második helyen álló Szerbia az Erőszak ellen nevű, főleg a városi és liberális ellenzéket tömörítő mozgalom a jelen állás szerint 19 százalékot szerezhet. A harmadik helyen van a szocialisták által vezetett koalíció 7 százalékkal. Rajtuk kívül még két további erő mérhető, két jobboldali, nacionalista mozgalom, a Nemzeti Demokrata Alternatíva és a Mi – Az Emberek Hangja, amelyek átugorhatják a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.

A Vajdasági Magyarok Szövetsége az összes szerbiai szavazat 2,3 százalékát, 56 ezer szavazatot szerzett.

„Ez egy abszolút győzelem, ami boldoggá tesz” 

– jelentette ki Vucic elnök a választás estéjén.

Ana Brnabic szerb miniszterelnök a választás éjszakáján 47 százalékos támogatottságnál is azt mondta, hogy a Vucic-féle mozgalom abszolút többséget, mintegy 130 képviselői helyet szerezhet a szerbiai törvényhozásban. Az 50 százalék körüli támogatottság várhatóan valóban többséget jelenthet majd Vucicéknek a parlamentben.

Miközben az országos választási csata már előre lefutottnak tűnt, az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy az ellenzék el tudja-e nyerni a főváros, Belgrád képviselő-testületi többségét. Vucic elnök szerint ugyanakkor saját pártja lett az első Belgrádban is, és majd koalíciós tárgyalásokon dől el, ki fogja vezetni a fővárost. Az első felmérések szerint a Vucic-mozgalom 36 százalékon, az ellenzéki koalíció 35 százalékon áll Belgrádban.

Az ellenzék szerint csalások befolyásolták a választást.

 „Minden elérhető demokratikus eszközt be fogunk vetni a választási csalások ellen Belgrádban és Szerbiában. Ami ma történt, azt nem tudjuk elfogadni egy demokratikus és fair választás eredményeként” – jelentette ki Miroslav Aleksic ellenzéki vezető, aki szerint nem Belgrádban élő emberek tízezreit buszoztatták a fővárosba, hamis iratokat is adva nekik a belgrádi szavazáson való részvételhez.

Brnabic kormányfő szerint viszont ezek a vádak „hazugságok, amelyek pánikkeltést szolgálnak”.

Aleksandar Vucic miniszterelnökként 2014, elnökként 2017 óta vezeti Szerbiát. Az elmúlt években lényegében egyszereplőssé vált a szerb politika: Vucic és mozgalma uralja minden szinten a szerb közéletet, amiben a liberálisabb ellenzéknek, további a szocialistáknak és a jobboldali nacionalistáknak csak epizódszerepek juthatnak. 

A továbbra is az EU-ba lépni szándékozó, ugyanakkor Oroszország felé hagyományosan, Kína felé pedig újabban nyitott Szerbia a világ összes nagyhatalma és a nemzetközi sajtó figyelme közepette készült a másfél év után tartott újabb előrehozott választásra.

 

Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2023. december 18. 08:39
S ha még Trump is nyer,még a végén béke lesz a földön. Trumpnak szurkolok szívből, még akkor is, ha nem a szívem csücske.
Válasz erre
10
1
billysparks
2023. december 18. 08:26
Ha nem a senkit sem érdeklő liburgyékok nyernek, akkor csalás történt a választásokon.
Válasz erre
14
0
bispora
2023. december 18. 08:13
Gondolom az amerikaiak itt is próbálkoztak, Samantha Nuland minden trükkjét bevetve, osz mégsem. Ez az eredmény a magyar választásra hajaz. Az ember csak azt nem érti, mi történt akkor Lengyelországban?
Válasz erre
23
0
Bicsike
2023. december 18. 08:10
„Minden elérhető demokratikus eszközt be fogunk vetni a választási csalások ellen Belgrádban és Szerbiában. Ami ma történt, azt nem tudjuk elfogadni egy demokratikus és fair választás eredményeként” Honnan olyan ismerősek nekem ezek a kijelentések? Jaaa. Mintha a ballibek itthon is mindig ezt szajkóznák minden kétharmados vereség után.. Össze állt a kép.
Válasz erre
21
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!