Felmentette a bíróság Matteo Salvinit
„A haza védelme nem bűncselekmény, hanem jog” – jelentette ki az olasz politikus.
Modellkarrierjét hagyja ott az egyházért.
Egy olasz modell, akit korábban a „legszebb férfiként” tartottak számon, bejelentette, hogy lemond a hírnévről és a vagyonról, hogy papnak álljon – írta a Fox News.
21 évesen azon az úton találtam magam, hogy pap legyek, ha Isten is úgy akarja”
– jelentette ki Edoardo Santini a múlt héten egy, a közösségi médiában közzétett videóban.
Hozzátette, „nem hagyom el a szenvedélyeimet, csak másképp fogom megélni őket”.
Santini azt mondta, most, hogy megtalálta élete célját, „felajánlja szenvedélyeit Istennek”. Beiratkozott egy szemináriumba, és a héttől megkezdte tanulmányait.
Santini Firenze közelében nőtt fel, és megnyerte az ABE divatcsoport 2019-es szépségversenyét, és mindössze 17 évesen ő lett a „legszebb férfi” – idézte a Fox News az olasz Il Globo című lapot.
Mint kiderült,
a fiatal férfi nagyjából egy éve kezdett el érdeklődni az egyház iránt,
kezdetleges szkepticizmusa pedig mára akkorát fordult, hogy úgy döntött, lemondan mindenről, amit eddig szakmájában elért, hogy Isten szolgálatába álljon.
Ugyan rajongói közül sokan őszinte sajnálatukat fejezték ki a fejlemények miatt, követői többsége támogatja őt a döntésében, és ő maga is úgy gondolja, nem fogja később sem megbánni, hogy ezt az életformát választja – ismertette a lap.
Nyitókép: Instagram-fotó