Ugyanakkor a szakértő szerint Oroszország akkor járt volna jól, ha sokkal finomabb módszerekkel próbálkozott volna Ukrajna orosz érdekszférán belül tartásával: további erőforrásokat kell most Ukrajnába pumpálni, holott már eddig is rengeteg erőforrást elnyelt. Elmondta: bár Oroszország hadiipara fellendült, és alábecsültük az oroszokat, azért a veszteségeiket időbe telik majd pótolni.
Demkó véleménye szerint Oroszországra nézve stratégiai vereség, hogy használhatta volna az erőforrásait a gazdasága fejlesztésére, egy modern Oroszország kialakítására, ehelyett háborút indított, amit teljesen nem tud megnyerni.
Hozzátette:
„nyugati rózsaszín illúzió” volt, hogy vereség esetén Oroszország felbomlik.
Előadásokon volt erről szó, komoly viták folytak Nyugaton az Orosz Konföderáció felbomlásáról, holott ez nevetséges.