Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Egy ukrán lap szerint Washingtonban tartanak attól is, hogy Putyin kivárásra játszik a háborút illetően.

Komoly vádakkal hozakodott elő Olekszij Goncsarenko a Kyivpost.com csütörtöki cikke szerint. Mint a lap tájékoztat: az ukrán törvényhozó egy sor „leleplező Telegram-bejegyzésben”, „washingtoni forrásokra” hivatkozva kezdte el „felfedni” az „Egyesült Államok azon kísérleteit”, amelyek tompítanák Ukrajna elvárásait a segélyeket illetően.
Mint a portál cikkéből kiderült: az ukrán törvényhozó még Antony Blinken, amerikai külügyminisztert sem kímélte.
Washingtonban több forrás megerősítette számomra, hogy Blinken mondta az európaiaknak, hogy ne beszéljenek Ukrajnával a NATO-ról. Nem lesz NATO”
– fogalmazott egy ízben az ukrán törvényhozó. „A NATO témája bosszantja az amerikai elitet és egyértelműen jelezték, hogy Ukrajna nem lesz a szövetség tagja közvetlenül a háború után” – tette hozzá Goncsarenko.
Eközben ráadásul a lap szerint Washingtonban egyre inkább tartanak attól, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megelégszik azzal, hogy elviseli a jelenleg fennálló helyzetet a következő évi, 2024-es amerikai elnökválasztásokig, amely feltehetően Biden és Trump 2020-as versengésének megismétlése lesz – írja a Kyivpost.com.
A portál eredeti, teljes (angol nyelvű) cikkét a témában ide kattintva olvashatja.
***
Nyitóképen: Antony Blinken. Fotó: Brendan Smialowski / AFP