A szellemi élet virágozni fog, csak nem az egyetemeken – véli a konzervatív filozófus

Az új amerikai ember a woke terméke, mely nem ismeri fel a különbséget kiváló és rossz között, kérdés nélkül fogadja el a liberális diktatúrát – vallja Zbigniew Janowski, a Towson Egyetem lengyel származású emeritus filozófiaprofesszora, aki nemrég az MCC vendége volt. Interjúnk!

*

Hogyan működik az ön meglátása szerint a totalitarizmus?

Egy olyan rendszer, amely az életünk egészét követeli. Három európai példánk van arra, amit kemény totalitarizmusnak nevezünk. Ez volt az olasz fasizmus, a német nemzetiszocializmus és a kommunizmus. Mindegyik esetben a kormányzati rendszert erőszakkal kényszerítették ki. A különbség a kemény totalitárius rendszerek és a puhák között abban áll, hogy a puha totalitárius rendszerek nem használnak erőszakot. A kérdés az, hogyan lehetséges, hogy olyan ideológiát hoztak mégis létre, amelyet mi magunk is szívesen elfogadunk és amelyben élünk? A válasz talán ott keresendő, hogy az első dolog, ami a liberalizmust jellemzi, a jogok eszméje. A klasszikus liberálisok, mint John Stuart Mill, lefektették az emberi jogok listáját, de ez nagyon rövid volt, mindössze öt vagy hat jog volt rajta, amelyekkel szerinte mindenkinek rendelkeznie kellene. 

azt állítjuk, hogy jogunk van a munkaidő bizonyos óraszámához, jogunk van az ingyenes oktatáshoz, stb. Én ezeket „hozzáférési igényeknek” nevezném, és nem jogoknak, mert a jogok nem lehetnek a társadalom pénzügyi jólétének függvényei. Példának okáért nem állíthatjuk, hogy jogunk van az ingyenes oktatáshoz Pakisztánban, ahol alig van oktatási infrastruktúra. Ez tehát nem lehet a jogok alapja.

Mi ebben a rossz ön szerint?

Nem követelhetjük, hogy mások úgy bánjanak velünk, ahogy mi szeretnénk, hogy bánjanak velünk. S mégis, a mai politikai világban egyre gyakrabban találkozhatunk vele, hogy az embereket arra kényszerítik, hogy bizonyos módon viselkedjenek, nehogy megbántsanak valakit. Tehát a sértődés elkerülése az egyik legalapvetőbb emberi joggá vált.

A szocializmusban cél volt, hogy megteremtsük az új szovjet embert. Most az „új woke emberen” dolgozunk?

Nagyon is így van,

Egyetlen különbséget látok. A „homo sovieticusra” rákényszerítették a valóság hamis értelmezését, amiről ő is tudta, hogy nem igaz, és hogy csak ráerőltették kívülről. Míg a „homo americanusra” nem kényszerítenek semmit. Senki sem kényszeríti, hogy naponta elfogadja a legújabb szlogeneket, és azok szerint élje az életét. Ez egy megdöbbentő eltérés.

Van ennek valamilyen köze az amerikai felsőoktatáshoz?

Évtizedek óta élek az Egyesült Államokban, és a meglátásom az, hogy annak az Amerikának, amit a '80-as évek végéről és a '90-es évek elejéről ismerek, semmi köze a mai Amerikához. Lehet, hogy az amerikai egyetemek ma is a legjobb helyek a természettudományok terén, de a bölcsésztudományok terén biztosan nem. Amerikában a bölcsésztudományoknak vége: ha valaki filozófiát, irodalmat akar tanulni, azt javaslom, hogy nézzen körül máshol. Nem tudom, hol, mert Európa – azok alapján, amit láttam és a barátaimtól hallottam – semmivel sincs jobb helyzetben. De 

Egyesek szerint Kelet-Közép-Európa a szabad gondolkodás új központja lehet.

Nem ismerem a régiót, csak Lengyelországról tudok valamit mondani, de nincs tapasztalatom az ottani tanítással kapcsolatban. Amit a lengyel egyetemekről hallok, az az, amit az Egyesült Államokban magam is láttam. Azok a gondolkodók, akik nemrég még naggyá tették ezeket az intézményeket, ma nem hiszem, hogy visszatérhetnének ezekre az egyetemekre, sőt, a saját tanszékeik, a saját egyetemeik ítélnék el a nézeteiket. Szóval ez a helyzet Lengyelországban is. Az az érzésem, hogy

A jövő tehát az MCC-hez hasonló helyeké?

Remélem, hogy ez fog történni. Volna egy történelmi analógia, amit a 17. században lehet megfigyelni, nevezetesen, hogy

 Az egyetemek a 17. században marginálisak voltak.

Hogyan történt meg ez a változás az Egyesült Államokban?

Csak találgatni tudunk, amikor meg akarjuk érteni a mai totalitárius válságot. Bizonyos értelemben persze könnyű dolgunk kéne hogy legyen. Ha a szocializmust akarjuk megítélni, elég az alapító atyák írásaiba beleolvasni: Marx, Engels, Lenin vajon mit szólnának a szocializmushoz? Régen is azt volt a kérdés a szocializmus alatt, hogy Marx mit szólna, ha élne. És persze a válasz az volt, hogy a szocialista országokban a szocializmusnak semmi köze a Marx által elképzelt szocializmushoz. Ez persze nem volt igaz, de a lényeg, hogy ideális esetben itt van a „három bölcs”, akik megalkották az eszmét, melyet aztán ráerőltettek a világ számos országára.

Ha meg akarjuk érteni, mi folyik itt, akkor inkább meg kell vizsgálnunk a demokrácia fogalmát. Az állításom, hogy tévesen hittük hosszú, hosszú ideig – lényegében az egész 20. században –, hogy a demokrácia egyenlő a szabadsággal. Most döbbenünk rá, hogy a demokrácia ugyanolyan elnyomó tud lenni, mint bármely totalitárius rendszer, mégpedig az erőszak alkalmazása nélkül. S ez még veszélyesebb, mert ez olyasvalami, amit spontán módon generálunk és el is fogadunk.

Ez érdekes, mert Magyarországon a konzervatívoknak nem okoz gondot a választások megnyerése, ami, gondolom, talán mégis csak a demokráciával függ össze.

Félreértés ne essék, én meghagynám a demokráciát, de csak a választások keretei közé szorítva. Elfogadnám a demokráciát, mint választási eljárást, ami a régi monarchiákat felváltotta, de ez nem jelenti azt, hogy a demokráciának az emberi lét minden területén működnie kell.

Tehát mely területeken szeretné, hogy ott legyen?

s az ilyen példákat még lehetne hozni. Tehát ez egy praktikus rendszer, fogalmazzunk így: jobb, mintha megölnénk egymást, vagy erőszakkal kényszerítenénk másokat arra, hogy elfogadják a véleményünket. De a többségi szavazás csak bizonyos helyzetekben működik. A tudományban és az egyetemeken meg kell tartani a hierarchia és a kiválóság normáit.

Egyesek szerint ezeket a kifejezéseket manapság kirekesztőnek tartják.

Pontosan, de amikor én az egyik diáknak egy ötöst adok, a másiknak pedig egy négyest vagy egy hármast, akkor én is diszkriminálok, viszont a megkülönböztetésem nem önkényes. Ezt kell figyelembe vennünk. Nem önkényes a döntésem, nem azért adok az egyiknek ötöst, mert kedvelem, és nem azért adok kettest, mert csúnya. Annak adok rossz jegyet, aki rossz munkát végzett. Tehát van egyfajta diszkrimináció. Akkor is diszkriminálunk, amikor beleszeretünk valakibe. Ez is a megkülönböztetés egy formája. Beleszeretünk valakibe, egy személybe, a tulajdonságai miatt, és a definíció szerint, ha beleszeretünk valakibe, az valaki másnak a kizárása.

***

Fotó: Pixabay