A 313-as csoport Magyarországról 3000 euróért, Szerbiából 2500 euróért csempészik egy embert Németországba.
Így támadnak az afgánok
A magyar titkosszolgálati dokumentum arra is felhívta a németek figyelmét, hogy az Iszlám Állam, az Al-Káida és a Hakkáni-hálózat tagjai most minden korábbinál könnyebben juthatnak el Európába, mert „gond nélkül” kapnak tádzsik útlevelet, amely vízummentes beutazást biztosít nekik Oroszországba,
Moszkvából pedig könnyűszerrel átrepülhetnek Belgrádba „szinte egy nap leforgása alatt”, onnan pedig már egy ugrás az Európai Unió.
A Weltnek Gerald Tatzgern, az osztrák belügyminisztérium embercsempészettel szembeni küzdelemért felelős operatív irodájának vezetője is megerősíti, hogy a Balkánon igen nagy a migrációs nyomás „főleg annak tekintetében, hogy Pakisztán 1,7 millió fő körüli afgánt utasít ki, akik közül néhányak Európába szeretnének csempésződni”, s nem kizárható, hogy lehetnek közöttük szélsőségesek is.