Helló, diktátor! Helló, hidegháború!

Antony J. Blinken amerikai külügyminisztert nem lehet azzal vádolni, hogy ne lenne vízhatlan pókerarca. A világ legfontosabb diplomatája 2021 januárjában rezzenéstelen arccal elfogadta a szent amerikai nemzeti érdek új köntösét. Az Egyesült Államok globális hegemóniájának fenntartására, a kínai rivális fejlődésének megállítására irányuló törekvéseket ettől kezdve úgy kellett hívni: „a demokráciák és az autokráciák közötti harc”. Ez a harc megkövetelt néhány olyan manővert, amelytől az egyszerű halandó nevetőgázzal feltöltődve lebegett volna a nemzetközi politika kék egén. Kellett rendezni olyan demokrácia-csúcstalálkozót, ahová a Kongói Demokratikus Köztársaság meg volt hívva, Magyarország meg nem. És komoly arccal el kellett mondani kamerák kereszttüzében sokszor, hogy Ukrajna a bahmuti húsdarálóban valójában a demokráciát és a Nyugat értékeit védi.

Blinken ezt mind képes volt a legapróbb idegrángás nélkül lehozni. Mert Blinken az amerikai nemzeti érdek legjobb értőinek és legalázatosabb szolgáinak egyike. Ha ezt kívánta az amerikai érdek, hát ezt kívánta. 

De ez nem jelenti azt, hogy ne tudná, hol a határ. Mármint nem Ukrajnáé, hanem a diplomáciáé. A diktátor szónál. És ezt ő pontosan tudta. Ezért is ült ki a feneketlen rémület három éven keresztül folyamatosan szenvtelen arcára akkor, amikor főnöke, Joe Biden elnök sajtótájékoztatón bontotta ki, pontosan miért is tartja diktátornak azt a kínai elnököt, aki hat év után először járt nála Amerikában. Antony J. Blinken pontosan tudta, hogy ilyet nem mondunk.

Nem azért nem, mert ne lehetne a diktatúrának olyan definícióját alkotni, amelybe beleesik a kínai pártállam, sőt, a diktatúrának főleg ilyen definíciói vannak. De a diktátor az utca szava, meg a zsurna­lisztáké; azt az elnököt, basit, kánt, akit otthon még diktátornak csúfolnak, egy külföldi ország földjére lépve hazája legitim képviselőjeként lehet csak kezelni. Mert ettől forog a föld – attól, hogy a külpolitika tárgyalótermébe lépve az ember az ajtón kívül hagyja a belpolitikáját. Az állam létezésének értelme a stabilitás, annak biztosítása, hogy ha Namíbiával kell beszélni, akkor egyetlenegy közismert telefonszámon keresztül el lehessen érni Namíbia egyetlenegy felelős hatalmát. Mert nincs olyan kicsi, elszigetelt vagy jelentéktelen ország kerek e világon, amit mindenből teljesen ki lehetne hagyni.

akkor is, ha az illető távolról sem kitűnő, országa iránt tanúsított szolgálatai legfeljebb élethosszig tartó zötykölődésre jogosítanák fel egy UAZ bádograkterében, és semmi olyat nem tett, ami a tisztelet bármely formájára méltóvá tenné.

Ezért nem diktátorozhat senki senkit, pláne a világ egyes számú szuperhatalmának egyes számú vezetője a kettes számú szuperhatalom élén álló partnert. Ennek a gesztusnak semmi köze Hszi Csin-ping viselt dolgaihoz, semmi köze ahhoz, hogy Kínát miként vezetik, semmi köze a diktátorozás igazságtartalmához. Ennek a gesztusnak a világ stabilitásához van köze.

Egyszerűen nem tesz jót a világnak, ha a vezetői diktátorozzák egymást, netán le kívánják egymást tartóztatni – akár igazuk van, akár nincsen.

 Antony J. Blinken, az Egyesült Államok külügy­minisztere tudja ezt. Remélem, Hszi is tudja, hogy Blinken tudja. Azt meg még inkább remélem, hogy Joe Biden is megtanulja majd.

(Nyitókép: LEAH MILLIS / POOL / AFP