Eddig tartott: feltételesen kiengedik és bírósági felügyelet alá helyezik Nicolas Sarkozyt

A volt francia elnök október 21-én vonult be a börtön VIP-részlegébe.

A szlovák kereszténydemokraták kiakadtak Fico párttársára.

Ľuboš Blaha (Smer-SD) leváltását kezdeményezi a KDH a parlament alelnöki posztjáról, a mozgalom megkezdte az ehhez szükséges támogató képviselői aláírások összegyűjtését – olvasható a Felvidék.ma oldalán.
Az indok szerint Blaha a parlamenti irodájában leakasztotta a falról Zuzana Čaputová államfő portréját és eltávolította az Európai Unió zászlóját, majd erről videofelvételt is közzétett.
„A KDH élesen elítéli Ľuboš Blaha tettét, az Európai Unió zászlójának és az államfő portréjának eltávolítását, amit Che Guevara, a kommunizmus legradikálisabb külföldi megtestesítőjének fényképére cserélt”
– közölte Martina Holečková, a KDH frakcióvezetője.
„A KDH harcolt a kommunizmus ellen, és az ország EU-tagságát és nemzetközi betagozódását támogatta, Blaha tettét pedig becsmérlőnek tartja”
– tette hozzá.
Az említett videót itt tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó