Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Ennek ellenére továbbra sem támogatják az egészségügyi intézmények elleni izraeli légicsapásokat.

Bizonyítékok vannak arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait katonai célokra használja – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője kedden.
John Kirby újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott Al-Shifa kórház, a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye, amely alatt a palesztin fegyveresek által használt alagutak húzódnak.

Úgy fogalmazott, hogy az értesülések különböző hírszerzési forrásokból származnak, ennél pontosabbat azonban nem mondott. A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora ugyanakkor hangsúlyozta, hogy
„az Egyesült Államok nem támogat kórház elleni légicsapást”.
A Kongresszus felsőházában kedden a demokrata többség elutasította a kizárólag Izrael katonai támogatásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet november elején a Képviselőház demokrata szavazatokkal elfogadott. A republikánus javaslat alapján Izrael számára az önvédelemhez, költségvetésen belüli átcsoportosítással 14,3 milliárd dollárt bocsátottak volna rendelkezésre.
A hosszú vita során a demokraták kitartottak korábbi álláspontjuk mellett, miszerint olyan törvényt nem tudnak elfogadni, amelyben Izrael támogatása mellett nem szerepel az Ukrajnának nyújtandó további segítség forrása.
(MTI)
Nyitókép: MTI/AP/Fatima Sbair
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A kivonást gyorsan és összehangoltan hajtották végre a szövetséges erők.


Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.
