Adaptive Hussars 23 – a magyar légierő is készen áll (VIDEÓ)

2023. november 07. 10:39

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette, hogy a Magyar Honvédség a NATO-erők részvételével novemberben többnemzeti, országos hadgyakorlatot tart.

2023. november 07. 10:39

A légierő is felkészült az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlatra: több repülőgép és helikopter települt át Pápára a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandártól – írta a honvedelem.hu.

Hozzátették: két Zlin-242 típusú kiképző repülőgép, öt H145M többcélú katonai helikopter, illetve egy AS350-es helikopter települt át Pápára a szolnoki helikopterdandártól a hadgyakorlat előkészítő fázisában, hétfőn.

A háromfázisú Adaptive Hussars 23 gyakorlat legelső, előkészítő fázisával egybeesik a légierő vezetési rendszerének tesztelését szolgáló Kék Villám 4 gyakorlat. Utóbbi keretében a szolnoki forgószárnyas alakulat állománya az átcsoportosított eszközökkel járőr-, illetve felderítő feladatokat lát majd el a gyakorlat során – írták.

Idézték Bali Tamás ezredest, aki kiemelte: a helikoptereknek, bár önállóan is képesek harcfeladatot végrehajtani, az ország teljes területét érintő gyakorlat későbbi fázisaiban alapvetően harctámogató szerepük lesz,

elsősorban tűztámogatási, légi szállítási és légi felderítési funkciók révén, illetve vízi átkelés esetén annak zónáját is biztosítaniuk kell.

Az ezredes hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a hadsereg most először a civil szférával, a védelmi igazgatással együttműködve tevékenykedik majd, „hiszen Magyarország védelme közös feladat”. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy a Magyar Honvédség Adaptive Hussars 23 elnevezéssel, a NATO-erők részvételével novemberben többnemzeti, országos hadgyakorlatot tart, amelyen az ország védelmi képességeit teszteli.

A honvédelmi miniszter közlése szerint a következő hetekben a Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre

az ország több pontján, erősítve az együttműködését a civil közigazgatással. A HM közleménye szerint az ország számos helyszínén november 2. és 26. között a fő- és mellékútvonalakon nagyobb katonai járműforgalomra kell számítani.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlopba nem hajthat be civil gépkocsi, ezért a biztonságos haladást kísérőjárművek biztosítják.

(MTI)

Nyitókép: Youtube

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Roadkill
2023. november 09. 11:33
ok, azért a vezetékeket most inkább kerüljétek ki
B_kanya
2023. november 08. 10:40
"coyote-0 2023. november 08. 07:36 Vajon a Zlin 242 kiképző repülőgéppel mit csinálnak egy hadgyakorlaton, mi a szerepük? " Pld drónt szimulálnak. Meg lézerrel légitámadást.
coyote-0
2023. november 08. 07:36
Vajon a Zlin 242 kiképző repülőgéppel mit csinálnak egy hadgyakorlaton, mi a szerepük?
aquila
2023. november 07. 19:58
Nézem az egyik beharangozó képet a neten, ahol az elnök asszony ül egy páncélautóban, és kilóg a haja a sisak alól. Nem tudom, a vezérkari főnök úr mit szól hozzá, hogy a főnöke ennyire semmibe veszi a szabályzatot. Bezzeg a beosztottjainál nem tűri, ha a sapka alól kilátszik a katonanők haja. A hülye lövész agya számára ugyanis ez a kardinális kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!