Izraeli háború: az USA a térségbe vezényelte egyik repülőgép-hordozóját és katonai eszközöket is küldött

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy készen állnak Izrael megsegítésére.

Ezzel rettentenék el a térségbeli hatalmakat attól, hogy beavatkozzanak az izraeli háborúba.
Az Egyesült Államok egy második repülőgép-hordozót telepíthet Izrael közelébe – írta a Wall Street Journal amerikai védelmi tisztségviselők közlésére hivatkozva. A lap hozzátette, hogy ez az amerikai katonai erőfeszítések fokozását jelenti, melynek célja, hogy „elrettentse” a regionális hatalmakat attól, hogy csatlakozzanak a Hamász és Izrael közötti háborúhoz.
A USS Dwight D. Eisenhower és kísérőhajói hónapokkal ezelőtt úgy tervezték, hogy ezen a héten indulnak a Közel-Keletre.
Nagyjából két hét múlva érik el a Közel-Keletet
– jelentették ki a védelmi tisztviselők.
A tájékoztatás szerint az USS Gerald R. Ford és kísérőhajói, amelyek közül néhány nukleáris felszereltséggel is rendelkezik, várhatóan kedden érkeznek meg a térségbe. Mindezek mellett a Pentagon mérlegeli, de hivatalosan még nem döntött arról, hogy az Eisenhower leváltsa-e a Fordot, vagy mindkét csoport marad.
Az Egyesült Államoknak utoljára 2020-ban volt két repülőgép-hordozója a térségben, miután az iraki Camp Taji elleni halálos rakétatámadásban két amerikai katona és egy brit katona meghalt – emlékeztetett a Wall Street Journal.
Ezt is ajánljuk a témában
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy készen állnak Izrael megsegítésére.
***
Nyitókép: Nikos Libertas / SOOC / SOOC via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Az új hadműveletek tervét a miniszterelnök már pénteken jóváhagyta.
Steve Witkoffnak nem szabadna vezethetnie az Iránnal és Oroszországgal folytatott tárgyalásokat – állítják szövetségesek és bennfentesek a New York Postnak.
Sokan úgy tesznek, mintha nem is értenék, hogy mi bombáznivalója van Izraelnek Szíriában.