Áldatlan állapotok uralkodtak az olaszországi Izrael-ellenes tüntetéseken (VIDEÓ)
Rómában erőszakba torkollott a palesztin szimpatizáns tüntetés.
Azt is végig kell néznünk, hogy felajzott tömegek randalíroznak a dicső Nyugat nagyvárosainak utcáin.
„Minden eresztékében recseg-ropog mindaz, amit eddig a világunknak hittünk. Megérhetjük, hogy a szemünk láttára számolják fel azt a kultúrát, amit európainak neveztünk, és egy rezervátumban mutogatják majd a turistáknak a kalifátus egy eldugott szegletében: így éltek a magyarok. Még minden reggel megfogadjuk, hogy nem hagyjuk, dühvel vegyes elszántsággal indulunk útnak, de a híreket hallgatva egyre nagyobb erőfeszítésekre van szükség, hogy ne veszítsük el a türelmünket.
Nézzük a képsorokat, amelyeken egy emberi mivoltából kivetkőzött véglény kapával fejez le egy szerencsétlent, bepillantunk a helyre, ahol negyven megcsonkított csecsemő holtteste hever, bárgyún pislogunk a felvételekre, amelyeken házról házra járva nőket és gyerekeket végeznek ki közönyös brutalitással emberszabású, de embertelen lények. Ez is éppen elég lenne, hogy kivesszen belőlünk az utolsó csepp remény is, de ezzel még nincs vége.
Mert azt is végig kell néznünk, hogy felajzott tömegek randalíroznak a dicső Nyugat nagyvárosainak utcáin, és a nyilvános gyilkosságok látványától megrészegülve ünneplik mindazt, amitől minden józan ember elborzad.
Franciaországban több tucat embert vettek őrizetbe antiszemita gyűlölet-bűncselekmények miatt, kétszáz embert pedig azért csuktak le, mert a Hamász említett terrorcselekményeit éltette. Egy iszlamista halálra késelt egy tanárt, két másikat pedig megsebesített, tettéről még a belügyminiszter is elismerte, összefüggésben van a Hamász Izrael elleni támadásával. De ugyanez a helyzet Berlinben, Brüsszelben, Svédországban, az USA-ban, sőt Ausztráliában is. Sydney-ben olyasmit üvöltöztek a zsidókról, amit épelméjű ember idézni sem szívesen idéz.”
***
Ezt is ajánljuk a témában
Rómában erőszakba torkollott a palesztin szimpatizáns tüntetés.
Nyitókép: FATIH AKTAS / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP