Lengyelország sorsot választ – az eredmény a teljes régióra hatással lehet!

Október 15-én, vasárnap zárul a kétéves visegrádi politikai szezon: a tavalyi magyar parlamenti megméretés, majd a cseh elnökválasztás és a szlovák parlamenti voksolás után Lengyelország vasárnapi szavazása teszi beláthatóvá a következő évekre a régió politikai arculatát. Előbbieken nagyjából a papírforma teljesült, Lengyelországban viszont 

Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország- és Olaszország-szakértő, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója szerint több ok miatt is felelőtlenség lenne jósolni. Az egyik a választási rendszer (lásd keretes írásunkat): „Az országos eredmény csak a küszöb szempontjából fontos, azontúl gyakorlatilag 41 kis helyi voksolás eredménye adódik össze. Egy párt, illetve koalíció kiesése vagy pár százaléknyi szavazó ide-oda vándorlása is alapvetően rendezheti át a mandátumok arányát. Szélsőséges esetben előfordulhat például, hogy a kormányzó párt 38 százalékos országos eredménnyel abszolút többséget szerez, de akár az is, hogy 43 százalékkal sem” – mondja a szakember. Ezért szerinte egyaránt elképzelhető a Jog és Igazságosság (PiS) vezette Egyesült Jobboldal (ZP) tömb kényelmes többsége, egy bulgáriaihoz hasonló patthelyzet, illetve az ellenzék három szövetséges tömbjének, a Polgári Koalíciónak (KO), a Harmadik Útnak (TD) és a Baloldalnak a többsége.

A Politico Poll of Polls kutatása szerint az Egyesült Jobboldal áll az első helyen 36 százalékkal, de szeptember közepe óta gyengül, Donald Tusk ex­miniszterelnök Polgári Koalíciója 30 százalékon áll, és erősödő trendben van. A KO-val kompatibilis két ellenzéki koalíció, az egyszerre kereszténydemokrata és liberális Harmadik Út, valamint a Baloldal is 10 százalékon áll, és enyhén erősödik. Az év eleji 14-ről 9 százalékra tornázta le magát, de valószínűleg így is parlamenti erő lesz, sőt király­csinálóvá válhat a Szabadság és Függetlenség Konföderáció (lásd keretes írásunkat). A képlet első látásra 40-36 arányú ellenzéki fölényt mutat. Azonban a Harmadik Út és a Baloldal is hibahatáron belül van a pártszövetségekre vonatkozó 8 százalékos bejutási küszöbtől. Ha pedig bármelyikük kiesik, az átrajzolja a parlamenti patkót a PiS javára.

***

Addig is ajánljuk figyelmükbe hangoló videónkat, ahol minden fontos információt megmutatunk, amit vasárnap este előtt tudni érdemes!

Könyörtelen kampány

A kiszámíthatatlan eredményhez kíméletlen kampány is társult. 

s fő ellenfelét, Tuskot elsősorban német ügynökként, másodsorban az oroszok egykori barátjaként igyekszik nemzetbiztonsági kockázattá tupírozni. A KO toposzai ezzel szemben itthonról is ismerősek lehetnek: egy szabad, elfogadó, európai Lengyelország mellett kardoskodik, megfejelve azzal, hogy a kormánypárttal ellentétben ő haza tudná hozni az uniós pénzeket.

tagadhatatlanul Angela Merkel jóvoltából választották 2017-ben az Európa Tanács elnökévé Varsó tiltakozása ellenére; emellett nyakába varrják, hogy a 2010-es évek elején kormányon nem tudta megakadályozni a lengyel értelmezés szerint az ukrajnai háborúért elsődlegesen felelős német–orosz energetikai összefonódást. Mateusz Morawiecki miniszterelnök ez ügyben nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott: „A Merkel–­Putyin-paktum legfőbb végrehajtója Donald Tusk volt.” Rosonczy-Kovács felidéz még egy fontos jelenetet: Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a következő szavakkal köszönt el Donald Tusktól tavaly nyáron az Euró­pai Néppárt tisztújító kongresszusán: „Reméljük, hogy jövőre miniszterelnökként köszönthetünk!” A szakember szerint „ez is mutatja, hogy Tusk kormányra kerülése esetén leginkább a brüsszeli, berlini elvárásokkal igyekszik majd összehangolni külpolitikáját”. Ursula von der Leyen egyébként nem az egyetlen rangos német politikus, aki beleszól a lengyel kampányba, megtette Olaf Scholz kancellár is, aki tetemre hívta a migrációs politikáját kritizáló lengyel politikusokat a nemrégiben kirobbanó lengyel vízumbotrány miatt. Szeptemberben kiderült ugyanis, hogy lengyel nagykövetségek pénzért osztogathattak schengeni vízumot harmadik országok állampolgárainak; a kormány azóta eltávolította a botrányba keveredett Piotr Wawrzyk külügyminiszter-helyettest, és váltig állítja, hogy az ebül szerzett vízumok száma csupán százas nagyságrendű.

A németezős PiS-kampány a kőkemény lengyel sorskérdések feszegetése mellett néha kifejezetten humoros jeleneteket produkál. Jacek Ozdoba környezetvédelmi minisztériumi államtitkár például a júniusi lengyel–német barátságos futballmérkőzést úgy értékelte: „Lengyelország–Tusk 1-0.”

Emellett szeptember végén – hogy, hogy nem – a közszolgálati TVP brüsszeli tudósítója, Dominika Ćosić bedobta a lengyel közbeszédbe, hogy Brüsszelben „nem hivatalosan” azt beszélik: Német­ország és Francia­ország gyors uniós belépést ígért Ukrajnának arra az esetre, ha segít megbuktatni a PiS-­kormányt. Hogy ez igaz-e, az ellenőrizhetetlen, mindenesetre az ukrán és a lengyel kormány között a kampányidőszak alatt csak úgy záporoznak a barátságtalan gesztusok. A nyarat végigkísérte az ukrán gabona­vita: Lengyelország vezetésével a közép-európai államok összefogva akadályozták meg, hogy piacaikat letarolja az olcsó és az uniós előírásoknak nem megfelelő ukrán gabona, cserébe Kijev feljelentette Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát a Kereskedelmi Világszervezetnél. Erre fel Mateusz Morawiecki szeptember végén bejelentette: országa nem küld több fegyvert Ukrajnának, Zbigniew Rau tárcavezető pedig nem volt jelen az EU külügyminisztereinek minapi kijevi találkozóján. Elmondása szerint ez „részben azon tény kifejező­dése, hogy a Lengyelország és Ukrajna közötti kapcsolatok tekintetében a hanyatlás időszakába léptünk”. Robert Telus mezőgazdasági miniszter pedig azt tette világossá: Lengyelország nem fogja gabonakereskedelmi korlátozások nélkül támogatni Ukrajna EU-tagságát.

Rosonczy-Kovács Mihály szerint fontos, hogy a lengyel–ukrán csörtében ne csak Varsó barátságtalan gesztusait vizsgáljuk. 

 – fogalmaz. – Az ENSZ-ben és Kanadában utalt arra, hogy a gabonaembargót fenntartó kormány Moszkva kezére játszik. Továbbá látványosan nem az államnak vagy a kormánynak, hanem a társadalomnak mondott több ízben köszönetet a hazájának nyújtott lengyel segítségért. Sőt, Kanadából hazajövet megállt Lengyelországban, állami szereplővel nem találkozott, de kitüntetett két civilt, akik közül az egyik az ellenzéki TVN tévé­csatornához köthető.” A szakértő megjegyzi azt is, hogy a lengyeleket az egyre feltűnőbb német–ukrán közeledés is aggasztja.

Fő a biztonság

A lengyel fegyverszállítás leállásának a hűvös lengyel­–ukrán kapcsolatok mellett köze lehet ahhoz is, hogy az ország maga is gőzerővel fegyverkezik. Mariusz Blaszczak honvédelmi minisztersége alatt Lengyelország NATO-rekorder lett GDP-arányos katonai kiadásokban, egyre-másra érkezik nem kevés amerikai pénzügyi segítséggel az USA legjobb haditechnikája – ez az a politikaterület, amelyet a kormányerők eredményei gyakorlatilag érinthetetlenné tettek az ellenzék számára. A kabinet ki is használja ezt: augusztus 15-én a bolsevik hadsereg 1920-as legyőzésének, majd szeptember 17-én a szovjet agressziónak állítottak emléket hatalmas, évtizedek óta nem látott katonai parádéval, amely távolról nézve tűnhet akár kampányrendezvénynek is, és mindenképpen kiváló alkalom arra, hogy a kormány Oroszországon és Németországon köszörülje a nyelvét.

A kormánypártok emellett a migrációval szemben is igyekeznek a biztonság letéteményeseként fellépni: nemrég ellenőrzést vezettek be a szlovák határon, s négykérdéses migrációs népszavazással pedig próbálják – feltehetőleg fél szemmel a 2022. áp­rilisi magyar példára sandítva – mozgósítani híveiket a választásra. „A népszavazás kérdései napirenden tartják, hogy mi a választás tétje: szuverén vagy behódoló, a nemzetközi nagy­tőkének vagy a lengyel állampolgá­roknak megfelelni vágyó Lengyelország. Ezek a – hétköznapok szempontjából elvont – víziók vannak lefordítva kézzelfogható témákra a népszavazásban: a határkerítés és a kötelező relokáció a biztonságról szól, az állami cégek kiárusítása és a nyugdíjkorhatár pedig az állampolgárok és általuk az ország megerősítéséről vagy kiszolgáltatottá tételéről” – elemez Rosonczy-Kovács Mihály.

A PiS egyébként nem feledkezik meg arról sem, hogy kenyérrel él a lengyel. A nyugdíj­korhatár betonba vésése mellett gyermekenként 42 ezerről 67 ezer forintnyi złotyra emelik a családpolitika központi elemét, a családi pótlékot. Ez a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója szerint „nem egyszerű pénzosztás, hanem a legszegényebb rétegek felemelése, méltóságának megerősítése”, a kampányban pedig segíthet megértetni, hogy „Donald Tusk visszatérése esetén veszélybe kerül az előző nyolc év családbarát politikája”. Emellett segíti a lengyel kormánypártot egy piacilag nehezen indokolható, szerencsés véletlen is: a szeptember az olajár töretlen emelkedésével egész Európában az üzemanyagárak növekedéséről szólt, Lengyelországban 565 forint környékéről 506 forintra csökkent a benzin ára – az állami PKN Orlen állítása szerint a nemrégiben végrehajtott olajcégfúziók hatékonysági előnyei miatt, az ellenzék szerint pedig azért, mert a társaság vezérigazgatója nyíltan PiS-támogató, és segíteni kívánja a kormánypártot a kampányban.

Liberalizálna az ellenzék

Az ellenzék Egymillió szív menete néven tömegmegmozdulásokat szervezett Varsóban, integrálandó mindazokat, akik – Rafał Trzaskowski polgármester szavaival – egy „nyitott, toleráns, európai és mosolygó” Lengyelországot szeretnének. A legnagyobb demonstráció résztvevőinek számát a városháza egymillióra, a PAP állami hírügynökség százezerre teszi.

Ennél azonban konkrétabb ellenzéki ígéretek is vannak. Egyrészt jelentős mértékben lazítanának az abortusz Lengyelországban igencsak szigorú szabályain, s ezzel igyekeznek részesülni a 2020–2021-es nősztrájk momentumából, emellett legalizálnák a homoszexuálisok bejegyzett élettársi kapcsolatát, amely Magyarországon egyébként régóta legális. Másrészt pedig Tusk azt ígéri, hatalomra kerülésének másnapján hazahozza a befagyasztott lengyel kohéziós és helyreállítási pénzeket, amelyekkel szerinte Jaroslaw Kaczyński PiS-vezér ma „a német gazdaság fejlesztését finanszírozza”. „Ha retorikai fogásnak tekintjük is, a mondat elárulja: a Magyarországnak és Lengyelországnak járó pénzek visszatartása politikailag motivált akció” – mondja Rosonczy­Kovács. Úgy látja, az európai baloldal kész beavatkozni a kampányba az ellenzék oldalán, „a múlt héten például plenáris vitát tartottak az egyik ellenzéki kampánytémában Strasbourgban, fittyet hányva az uniós szokásjogra”. Felhívja a figyelmet: Tusk számára az uniós pénzek annyira fontos kampánytéma, hogy az egyik kampánybeszédében azt mondta, már Magyarország is megkapta a forrásokat, csak a lengyelek nem.

Hogy Magyarország valóban megkapja-e a nevezett forrásokat, s összességében miként alakul uniós pozíciónk, abban a lengyel választás kimenetele egyáltalán nem közömbös. Tusk győzelme esetén a szakértő szerint „a közép-európai együttműködés várhatóan hátrasorolódna a lengyel prioritási rendben. A két nemzet stratégiai célja azonban azonos: minimalizálni az orosz fenyegetettséget, amihez elengedhetetlen Ukrajna szuverenitása”. Azonban „hiába a közös pontok, hiába a tavaly nyár óta a V4 megerősítéséért kiálló lengyel vezetői nyilatkozatok sora, a fősodratú sajtó ezekről nem beszélt”, azaz a magyar–lengyel kapcsolatokra 2015, de különösképpen az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta 

A Nézőpont külügyi igazgatója úgy látja: „Ha a Jog és Igazságosság győz, várhatóan nehezebb lesz fenntartani ezt a nyomást, és erősödni fog a két ország közötti kapcsolat. Ha viszont az ellenzék nyer, kérdés, felismeri-e, hogy pártszínezettől, világ- és Európa-képtől függetlenül elemi érdeke, hogy Közép-Európa erős legyen.”

***

Nyitókép: Mateusz Morawiecki miniszterelnök kampány közben Krakkó mellett
Fotó: AFP / ARTUR WIDAK / NURPHOTO