Kiderült: több magyar is a Gázai övezetben tartózkodik
„Az övezetben tartózkodó 15 magyar állampolgárral a konfliktus kitörése óta napi szinten folyamatos kapcsolatban vagyunk” – közölte a Külügyminisztérium.
Be kell menni és ki kell iktatni a szélsőségeseket, mondta az amerikai elnök, és közölte, feltételezi, hogy Izrael a nemzetközi jog szerint fog eljárni, és lehetővé teszi az ártatlan gázai emberek számára hogy orvosi ellátáshoz, élelemhez és vízhez jussanak.
Nagy hiba lenne, ha Izrael újra megszállná a Gázai övezetet – mondta a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Joe Biden amerikai elnök vasárnap este. Biden a 60 minutes című műsorban beszélt az Izrael által a Gázai övezetben tervezett szárazföldi műveletről. „Úgy gondolom, hogy nagy hiba lenne. A Hamász szélsőségesei nem képviselik az egész palesztin népet. Úgy gondolom, hogy hiba lenne ha Izrael megint megszállná a Gázai övezetet” – mondta az amerikai elnök.
Ezt is ajánljuk a témában
„Az övezetben tartózkodó 15 magyar állampolgárral a konfliktus kitörése óta napi szinten folyamatos kapcsolatban vagyunk” – közölte a Külügyminisztérium.
„Be kell menni és ki kell iktatni a szélsőségeseket” – tette hozzá az elnök. Joe Biden azt is elmondta, hogy feltételezi, hogy Izrael a nemzetközi jog szerint fog eljárni, és lehetővé teszi az ártatlan gázai emberek számára hogy orvosi ellátáshoz, élelemhez és vízhez jussanak. Arra a kérdésre, hogy szerinte el kell-e pusztítani a Hamászt, az amerikai elnök igennel válaszolt.
„De szükség van egy palesztin hatóságra. Szükség van egy útra egy palesztin államhoz”
– mutatott rá Biden. Az elnök szerint az út a kétállami megoldás, amelyet az Egyesült Államok már évtizedek óta támogat. Biden a hétvégén egy nyilvános eseményen úgy fogalmazott, hogy a palesztin emberek többségének semmi közük a Hamászhoz, és azt mondta, hogy ezek az emberek szintén szenvednek a terrorszervezet cselekményei miatt.
A Hamász erőfeszítései ellenére Gázából több mint 600 000 lakost evakuáltak délre – közölte vasárnap Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője az övezet északi részének kitelepítésével kapcsolatban. Az izraeli hadsereg azért szólította fel az övezet északi részén lakó gázai civileket a távozásra, hogyminél kevesebb kár érje őket a Hamász ellen várható szárazföldi harcokban. Az izraeli hírszerzés szerint
az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet betonalagutakat épített otthonok, iskolák és kórházak alá, ahol fegyveresei elrejtőztek az október 7-i Izrael elleni terrortámadás után.
A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint körülbelül 150 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a 2700-at, a sebesülteké pedig a 9700-at. Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a Föld színéről.
(MTI)
Nyitókép: Joe Biden amerikai elnök beszédet mond a kormány finanszírozásáról szóló kétpárti törvényjavaslatról a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében 2023. október 1-jén. (Fotó: SAUL LOEB / AFP)
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.