Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Majd az oroszok, a Kutyapárt és persze Gyurcsány lesznek a hibásak – csak éppen ők nem.

Nem igazán látszik, hova lehet még fokozni a közel-keleti feszültséget.

A Reuters arról ír, hogy az iráni külügyminiszter az iráni állami tévében bejelentette: „órákon belül” hajthatnak végre megelőző csapást Izrael ellen.
A miniszter kijelentette: az „Ellenállási Front”, vagyis az Iránhoz hű iszlamista mozgalmakra vezetői nem engedik Izraelnek, hogy következmények nélkül vonuljon be Gázába.

„Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Gáza népe ellen elkövetett háborús bűnöket”
– mondta Hoszein Amirabdollahian.
Hangsúlyozta: szerinte
mindenképp új front fog nyílni Izraelben, ha nem jön a gyors tűzszünet.
A külügyminiszter azt nem árulta el, írják, hogy konkrétan kik és hogyan hajthatják végre majd a megelőző csapásokat.
Nyitókép: X

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.


A műveletet Irán legfelsőbb vezetőjének meggyilkolása miatti „bosszúból” vállalta magára a síita terrorszervezet.
