Így néz ki az új szlovák kormány – ők a magyar szempontból fontos miniszterek

2023. október 25. 15:34

Szerdán összeül az új szlovák parlament, és megalakul a negyedik, Robert Fico-vezette szlovák kormány.

2023. október 25. 15:34
Peter Pellegrini Hlas-SD elnök, Robert Fico Smer-SSD elnök és Andrej Danko SNS-elnök

A szerdai napon ül össze az új szlovák parlament, és alakul meg a Robert Fico-vezette új szlovák kormány. A kabinetben a Smer hat, a Hlas-SD hét, az SNS három tárcát kapott, a pártelnökök közjogi pozíciót kapnak. A magyar szempontból fontos külügyi tárca vezetője meglepetés-jelölt, a Smerből érkezik. A magyar szemmel úgyszintén kulcsjelentőségű kulturális tárcát a Szlovák Nemzeti Párt kapta, oktatási minisztert a Hlas-SD ad. A védelmi miniszteri posztot – fogalmazzunk így – egy politikai harcok kereszttüzében edződött veterán kapja.

Az új kormánynak 17 tagja lesz.

Mint a Ma7 összefoglalója írja: Fico 1964-ben született Nagytapolcsányban. A pozsonyi jogi karon végzett, előbb a Demokratikus Baloldal Pártjában politizált, majd megalakította saját pártját, a Smer-SD-t. Előbb 2006 és 2010, majd 2012 és 2018 között volt kormányfő, ezzel Szlovákia 1993 utáni történelmében ő töltött a legtöbb időt a miniszterelnöki bársonyszékben. 2018-ban a Kuciak-gyilkosságot követően lemondásra kényszerült, a miniszterelnöki széket átadta párttársának, Peter Pellegrininek, aki a 2020-as elbukott választás után kilépett a Smerből, megalakítva a Hlas-SD-t. Ezután győzött a Smer a 2023-as szlovák választásokon.

A Smer hat, a legnagyobb koalíciós társ, a Smerből kiszakadt, a Peter Pellegrini vezette Hlas-SD érdekes mód a legnagyobb erőnél eggyel több, hét minisztert ad a kormánynak. A Szlovák Nemzeti párt, az SNS három miniszterrel szolgál. 

A besztercebányai születésű Peter Pellegrini (1975) a három közjogi méltóság egyike, várhatóan a pozsonyi parlament elnöke lesz. A pártelnök két évig, 2018-2020 között volt Szlovákia miniszterelnöke, de korábban a parlament alelnökeként is dolgozott, majd  a törvényhozás elnöke volt 2014-2016 között. 2000-2020 között volt a Smer-SD tagja, amelynek listáján parlamenti képviselőnek választották, később pénzügyi államtitkárként, iskolaügyi miniszterként, majd miniszterelnök-helyettesként is felhívta magára a figyelmet. A 2020-as választások után alakította meg a Hlas-SD-t.

Az SNS elnöke, Andrej Danko a parlament alelnökeként folytatja pályafutását.

De nézzük, kik lesznek a kormány miniszterei!

Smeres miniszterek

A külügyminiszteri posztot a Smer zsolnai erős embere, Juraj Blanár (1966) kapta. Szülővárosában diplomázott a közlekedési főiskolán. Ciklusok óta a Smer parlamenti képviselője, a párt alelnöke. 2005 és 2017 között Zsolna megye elnöke volt.

Pénzügyminiszter Ladislav Kamenický lesz, aki a Ma7 szerint a tapasztaltabb tárcavezetők közé tartozik. Az 53 éves politikus Pozsonyban szerzett közgazdasági oklevelet. 2012 óta parlamenti képviselő, 2016-tól kormánypárti politikusként a törvényhozás költségvetési bizottságát vezette. 2019 és 2020 között egy ízben már betöltötte a pénzügyminiszteri tisztséget.

A Smer-SSD miniszterei közül Robert Kaliňák lesz a védelmi miniszter. A Robert Fico vezette kormányokban végig belügyminiszter volt. A Kuciak-gyilkosságot követően a kormányfőhöz hasonlóan ő is lemondásra kényszerült. 2022-ben bűnszervezet létrehozásának vádjával átmenetileg őrizetbe vették.

A közlekedési miniszter ifj. Jozef Ráž lesz,akit  Robert Kaliňák érdekköréhez sorolnak.  Korábban a Szlovák Posta, majd az egyészségügyi tárca kötelékében töltött be vezetői tisztségeket. A Kuciak-gyilkosságot követően a belügyi tárca élére szemelték ki, de Andrej Kiska akkori államfő a Kaliňákhoz fűződő „túl szoros” kapcsolata miatt elutasította a kinevezését.

Földművelési miniszternek Richard Takáčot nevezték ki, aki Fico érdekköréhez tartozik. Igazságügyi miniszter egy bizonyos Boris Susko lesz, aki eddig képviselő volt.

Ők érkeznek a Hlasból a kormányba

A belügyminsztert a Hlas-SD adja, a neve pedig Matúš Šutaj Eštok. A Hlas-SD menedzsere a Fico-kormány legfiatalabb minisztere lesz, aki pályafutása során mindig együtt dolgozott Pellegrinivel, így például a kormányhivatalt vezette Pellegrini miniszterelnöksége alatt.

A gazdasági miniszter a Hlas egyik alelnöke, Denisa Saková lesz, aki a Pellegrini-kormány belügyminisztere, s így most is a belügyi tárca várományosa volt, némileg meglepő módon másik tárcát kapott.

Munkaügyi miniszter a Hlas-SD másik alelnöke, Erik Tomáš lesz, aki a párton belül a szociális ügyekkel foglalkozott. Erik Tomáš (1975) az egyik rádióból érkezve a Markíza csatorna fiatal riportere volt, majd 2006 után inkább a Fico-kormány belügyi tárca szóvivői posztját választotta, később a Smer soraiban bejutott a parlamentbe. Ennek ellenére a Hlas megalakulása után otthagyta a pártot, és Pellegrini oldalán folytatta.

Oktatási miniszternek a menedzsertípus Tomáš Druckert választotta Fico, akit Szlovák Posta vezetőjeként ismertek, de korábban több nagyvállalatban tevékenykedett. 2016-ban egészségügyi miniszter lett, majd a Pellegrini-kormányban rövid ideig belügyminiszterként is dolgozott, de lemondott, mert elmondása szerint nem érezte magát otthonosan ebben a tisztségben. 2019-ben megalakította a Dobrá voľba pártot, amely a 2020-as választáson több mint háromszázalékos eredmény ért el, azonban idén beolvadt a Hlas-SD-be.

Egészségügyi miniszter Zuzana Dolinková lesz, aki újonc a politikában. Az 1983-as születésű Dolinková a Dobrá voľba pártból igazolt át, s lett a Pellegrini-féle alakulat alelnöke. A jogi pályán aktív miniszter a Rendelői Szolgáltatók Szövetségének elnökeként vált széles körben ismertté, majd amikor Drucker pártjával nem jutott a parlamentbe, a rá következő évben belépett a Hlasba.

Lesz egy informatizációért felelős miniszter is, Richard Raši, a Hlas legnagyobb szakmai múlttal rendelkező politikusa. Az ismert kassai orvos Raši (1971) 2020-ig a Smerben politizált, ahova a pozsonyi egyetemi kórház igazgatójaként érkezett. Volt egészségügyi miniszter, kassai főpolgármester, majd informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes (itt éppen Pellegrinit váltotta), s néhány száz szavazat választotta el attól, hogy Kassa megye elnöke is legyen – írja a Ma7.

Az uniós források felhasználásért felelős miniszterelnök-helyettes Peter Kmec lesz (1966), aki ismert diplomata: volt nagykövet az Egyesült Államokban és Svédországban is; de parlamenti képviselőként is dolgozott az elmúlt három évben. A sajtóban nagy visszhangot váltott ki, amikor a Hlas PS-szel és SaS-szel közös politikai jövőjéről beszélt az esetleges tárgyalások kapcsán, amit a Smer-SD élesen bírált. A Ma7 azt írja róla, hogy „egyértelműen EU- és NATO-barát a kommunikációja, tehát vélhetően lesznek konfliktusai a kormányon belül”.

Végül lássuk az SNS, a Szlovák Nemzeti Párt minisztereit

A környezetvédelmi tárca élére egy bizonyos Tomáš Taraba kerül. Ezen pozíció körül kisebb huzavona támadt az államfő és Robert Fico között, ugyanis eredetileg Rudolf Huliak kapta volna, ám az ő kinevezését Zuzana Čaputová köztársasági elnök elutasította azzal az indokkal, hogy tagadja „a klímaváltozás jelenségének tudományos konszenzusát”. A Körkép.sk szerint „sokkal inkább a környezetvédelmi tárca forrásaiból eurómilliókban részesülő nem kormányzati szervezetek állhattak a háttérben – tekintettel arra, hogy Huliak régóta kritizálta a költségvetésből milliókat szerző NGO-kat.” Fico szerint a kinevezés elutasítása alkotmányellenes, de meghátrált. A befutó Tomáš Taraba lett, akit korábban a kulturális tárca várományosaként emlegettek, amitől végül az ágazat néhány liberális szereplőjének tiltakozása miatt visszalépett. Taraba parlamenti képviselő volt az előző ciklusban.

Kulturális miniszter Martina Šimkovičová lesz. Martina Šimkovičová riporterként dolgozott a Markíza televízióban 1998-tól egészen 2016-ig. A munkahelyéről azért kellett távoznia, mert a közösségi oldalán a munkáltatója szerint elfogadhatatlan kijelentéseket osztott meg a menekültekről. Jelenleg a Slovan internetes televíziónál dolgozik. 2016-ban a Sme rodina pártlistáján szerzett parlamenti mandátumot, de két hónap után távozott a párt parlamenti frakcójából. A 2020-ig tartó ciklusban az emberi és kisebbségi jogok parlamenti bizottságának volt a tagja. 2019-ben az európai parlamenti választáson is elindult, ő volt a Polgármesterek és Független Képviselők listavezetője, de nem szerzett mandátumot. A 2020-as szlovákiai parlamenti választáson a Hlas ľudu listavezetőjéként indult, ám a párt nem került be a parlamentbe, így ekkor sem jutott mandátumhoz. A 2023-as parlamenti választáson az SNS listáján került a törvényhozásba.

Végül az idegenforgalmi és sportminiszter tisztsége 2024 januárjában kerül betöltésre.

Szlovákiában 2023. szeptember 30-án, szombaton tartottak előrehozott választást. A 70,6 százalékos részvételi arány példátlanul magas volt. A magyar Összefogás párt 4,36 százalékos eredményével nem jutott be a parlamentbe az 5 százalékos küszöb miatt. A győztes 23,28 százalékkal a nemzeti szociáldemokrata Smer volt, Robert Fico vezetésével, aki a Smerből egykor kiváló Hlas (Peter Pellegrini volt kormányfő pártja) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részvételével alakított kormánykoalíciót. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitipalmo-2
2023. október 25. 18:50
Ez után jön a puding próbája.. Kérdés, hová megy először Ficó..
Novicsok-5
2023. október 25. 16:29
Aki a magyarverő szlovákokat élteti, az hazaáruló.
teljesenertelmetlen
2023. október 25. 16:26
Az a kormány, amelyik már az alakulásánál meghátrál a liberálnáci hisztinek, eleve bukásra van ítélve. Szarni kell a hisztijükre magasról. Majd ha választást nyernek, akkor pofázhatnak.
Novicsok-5
2023. október 25. 16:25
Magyar szempontból nincs fontos szlovák miniszter.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!