Izraeli légicsapás ért egy iskolát a Gázai övezetben, legalább huszonketten meghaltak
A gázai egészségügyi minisztérium szerint az áldozatok többnyire nők és gyerekek.
Mérlegen az ukrán ellentámadás négy hónapja – talán még a közepén sem járunk a tavaly februárban elkezdett háborúnak.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint az áldozatok többnyire nők és gyerekek.
A második lépcsőben az orosz rakéták Londont, Berlint, Párizst, Varsót, Stockholmot és más városokat támadnak.
Amennyiben az orosz hadseregnek sikerül elfoglalni Vuhledárt, akkor komoly stratégiai előnyre tehet szert.
Mindenkit figyelmeztetett Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés vezetője.
„Ilyet nem láttam a háború kezdete óta” – írta közleményében az izraeli polgármester.
Férficsapatunk fellépett a dobogóra a 8. forduló után.
A két fővárost alaposan megtépázta a medréből kilépő Duna – galériáinkban megtekintheti, hogy viselte a helyzetet Bécs és Budapest.
A magyar válogatott támadója most kapott először lehetőséget új klubjában.