Duda: A PiS és az ellenzék is azt állítja, hogy megvan nekik a többség

2023. október 26. 13:17

Soha nem volt még ilyen helyzet – állítja a lengyel elnök.

2023. október 26. 13:17
DUDA, Andrzej

Andrzej Duda, Lengyelország elnöke nyilatkozott, miután konzultációkat folytatott a Jog és Igazságossággal, a KO-val, a Harmadik Úttal, a Baloldallal és a Konföderációval is – magyarán az összes lengyel párttal/pártszövetséggel, akik bejutottak a Szejmbe.

Mint fogalmazott, „nagyon jó, tartalmas megbeszéléseket folytattunk, személyi kérdésekről, érdemi kérdésekről”, s kifejtette, hogy van már pár döntése, amiket majd csak később fog bejelenteni.

Két komoly jelöltünk van a miniszterelnöki posztra”

– kezdte, s elmondta, hogy mind Mateusz Morawiecki, mind Donald Tusk jelöltségét bejelentették az őket támogató pártok, s beszámolt arról is, hogy Morawiecki mögött „csak” a PiS áll, míg Tusk mögött a KO és a Harmadik Út.

„Ez azt mutatja, hogy ma két komoly jelöltünk van. Ez a mi demokratikus normáink szerint új helyzet. 

Soha nem volt még olyan helyzet, hogy az egyik csoport győzött volna, és a másik azt állította volna, hogy ők lesznek többségben”

 – fejezte ki meglepődöttségét, a helyzet szokatlanságán. „Eddig a miniszterelnöki tárcát az elnöktől a győztes párt által állított jelölt kapta meg, de ez a győztes párt koalícióval, előzetes többséggel rendelkezett, és senki más nem állította, hogy lenne olyan jelöltje, aki többséget tudna szerezni. Ma ez másképp van” – szögezte le.

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Lukasz Gagulski

 

Összesen 232 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aerion
2023. október 27. 12:27
Palatin Ha Tusk nem áll a lengyel érdekek oldalára, úgy fogja a nép seggbe rugni, mint Gyurcsányt. -------------------------------- Tusk azt propagálta a kampányban, hogy ellenzi a migrációs kvótát, nem fogják kormányon támogatni. Mivel EZ NEM ÍGY LESZ, merthogy a pénzek folyósításának alapja többek között az, hogy Lengyelország a nyugati országok migránsgettó telepe legyen, már ezzel szembekerül a lengyel közvéleménnyel. Itt nincsenek jogállamisági, demokráciadeficitek. Nincsenek, de ezzel majd lesznek! Meggyőződésem, hogy a lengyelek válasza nem marad el.
Palatin
2023. október 26. 20:52
Ha Tusk nem áll a lengyel érdekek oldalára, úgy fogja a nép seggbe rugni, mint Gyurcsányt. Érdekes, de sok hasonlóság van Gyurcsány és Tust között. Az amcsik Tusk-ot a hatalomba tuszkolták, gyurcsányt meg egyenlöre még gyúrják, csákányozzák. Szerintem Gyurcsány még összeseküvönek, árulónak is buta, bár a szorgalma meglenne hozzá.
Aerion
2023. október 26. 19:36
Ezek a tények: Lengyelországban a moslék, jelenlegi formájában t i z e n k i l e n c fős többségbe került a szejmben, és egy olyan koalícióba tömörül, amiben három listán 10 párt szerzett mandátumot. Ezzel a többséggel teszik szét a lábaikat a nyugati moslék előtt, és támadnak rá a lengyel nemzeten keresztül a normalitásra. A moslék azt várja, hogy miközben majd kefélik a lengyelek nőit a migránsbűnözők, és gyilkolják a férfiakat, droggal kereskednek az utcákon, leszarják a katolikus templomok falait, és elmebeteg degeneráltak táncikálnak gyerekek előtt a lengyelek majd el lesznek foglalva a földre dobott baksissal. Hát, várjuk ki a végét, szerintem ! : )
Aerion
2023. október 26. 19:28
fideath-7 Minden koalíciós kormányban lehetnek súrlódások. Viszont mikor 19 képviselő úgy dönt hogy kilépnek a frakcióból, azzal egyben magukra hozzák vissza a PiS-t, amit ők sem akarhatnak. Ha nem értenek egyet a kormánykoalícióval, majd nem szavaznak, tartózkodnak, befogják az orrukat és kész. Ezek legalább annyira hánynak a PiS-től mint Magyarországon épelméjű ember a Fidesztől. Konkrétan minden jobb náluk. ----------------------------- Bizonyára így van, mert a niggerek és homoki társaik betelepítésének kormányzati támogatása az Lengyelországban a többség támogatását élvezi, és alig várják a lengyelek a keresztényellenes kormányzati lépéseket, az abortálás és a drogliberalizációt, és senkinél se fogja kiverni a biztosítékot az elembétékú aktivisták rászabadítása az oktatási intézményekre. Hát, szerintem, várjuk ki a végét, hogy egész konkrétan ki is az akinél nincs jobb ! : )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!