Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

Hozzátette, szanitéc csapatokat is küldenek a konfliktus sújtotta régióba.

Berlin 50 millió euró (19 milliárd forint) azonnali humanitárius segélyt nyújt a Gázai övezet lakóinak – közölte csütörtökön Annalena Baerbock német külügyminiszter Ammánban.
A német politikus jordániai hivatali partnerével, Ajmán Szafadival tartott közös sajtótájékoztatón elmondta, olyan nemzetközi szervezeteken keresztül kívánnak segítséget nyújtani a rászorulóknak, mint a Világélelmezési Program (WFP) és az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA).

Hangsúlyozta, Németország elsősorban az egészségügyi ellátás javításához szeretne hozzájárulni.
„Felkészülünk arra, hogy szanitéc csapatokat küldhessünk a Gázai övezetbe és megteremtsük a lehetőséget, hogy a súlyos sérüléseket szenvedett gyerekeket is kezelni tudjuk”
– ismertette a tervez a külügyminiszter.
Baerbock és Szafadi egyetértett abban, hogy a konfliktusnak egy kétállami megállapodással kell lezárulnia. Hozzátették, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy elkerülhessék a konfliktus kiszélesedését a közel-keleti régióra.
(MTI)
Nyitókép: KAY NIETFELD / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A kivonást gyorsan és összehangoltan hajtották végre a szövetséges erők.


Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.
