Amerikai vélemény: Orbán Viktornak ebben teljesen igaza van

2023. október 25. 08:57

Az American Thinker szerzője szerint a magyar miniszterelnök jól látja, mi történik Európában, ám az „önámító propagandával átitatott eurokraták” nem hajlandók változtatni.

2023. október 25. 08:57
Orbán Viktor

Orbán Viktornak teljesen igaza van az európai őrület értékelésében, de semmi jele annak, hogy a figyelmeztetésének bármilyen korrekciós hatása lenne – áll az American Thinker véleménycikkében. J. B. Shurk szerint az eurokraták át vannak itatva az önámító propagandával, az elméjük pedig teljesen eltompult.

A szerző visszautal Orbán Viktor október 23-án tartott beszédére, amelyben azt mondta, Moszkva tragédia volt, míg Brüsszel egy rosszul sikerült kortárs paródia. A különbség a kormányfő szerint az, hogy „míg Moszkva amit fütyült, azt kellett táncolni, addig ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy mi akarunk. S ha nem akarunk, akkor nem táncolunk”.

Ezt is ajánljuk a témában

Ebből a szempontból a miniszterelnök szerint

a Szovjetunió reménytelen volt, míg az Európai Unió még nem az.

Igaz, eközben viszont más amerikai vélemény azt állítja, Magyarországot ki kellene rúgni az EU-ból.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. október 25. 17:10
Találtatok Amerikában egy,azaz 1 ilyen véleményt…Bruhaha
Ergit
2023. október 25. 15:31
Ez az amerikai ember Bidé és a többi agyament szemébe mondja!!!!
templar62
2023. október 25. 12:55
Mégha eurokraták lennének . De nem azok . Atlantista helytartók . Globalista kollaboránsok .
csapláros
2023. október 25. 12:09
szintetikus 2023. október 25. 09:14 ..."tök jó, hogy jól látja az európai politikát, kár, hogy a lombkoronasétányt...- stb."... Ezt úgy írod, mintha a Nyugat KIZÁRÓLAG a Grál lovagok és azok fehér ruhás szüzeinek a gyülekezete lenne, az élén a Van még Lejjebbel, meg a kuszafogúak csürhéjével...Mókás vagy, csak nem forogsz...:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!