A brit hírszerzés szerint akkora a baj az oroszoknál, hogy már nőket küldenek a frontra

2023. október 30. 13:38

Egy katonai magáncég többek között mesterlövészeket toboroz a nőkből.

2023. október 30. 13:38

Egy orosz állam által támogatott katonai magáncég (PMC) az ukrajnai háború kitörése óta most először próbál nőket toborozni a harctérre – írja legfrissebb hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium (MoD).

A közösségi médiában megosztott üzenetekben azt írják

 női újoncokat keresnek az orosz PMC Redut részeként működő Borz zászlóaljhoz, hogy mesterlövészként és pilóta nélküli légi járművek [UAV] kezelőjeként dolgozzanak”.

Márciusban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter már bejelentette, hogy 1100 női katonát telepítettek Ukrajnába, akik „jelenleg főként egészségügyi támogató és élelmezési feladatokban szolgálnak”.

„Továbbra sem világos, hogy a hivatalos orosz védelmi erők igyekeznek-e követni a példát, és több harci szerepet nyitni a nők számára” – olvasható a brit jelentésben.

„A nők a jelenlegi konfliktusban ritkán vállaltak frontvonalbeli harci szerepet az oroszbarát erőknél; azonban a második világháború alatt a szovjet erőknél komoly hagyománya volt a női mesterlövészeknek és más harcoló katonáknak” – áll a jelentésben.

Nyitókép: Ercin Erturk / ANADOLU AGENCY / AFP

 

 

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolt196969
2023. november 02. 10:04
Mosógép nők ennyi! És győzelem!!
tintapaca
2023. október 31. 10:52
A jereváni rádió (brit) közli, hogy az orosz hadsereg létszám hiánnyal küzd, ezért nőket is soroznak. Ja, nem. A nők segédszolgálatosok, mint a világ minden modern hadseregében - egészségügy, hadtáp, adminisztratív feladatok. A legíresebb női segédszolgálatos Eisenhower szeretője volt.
Daemon6666
2023. október 31. 09:53
Ez biztos így van! Továbbá nem csak Putyin, hanem a dublőre is meghalt. Kétszer. A töltény és a lőszer elfogyott. Így szegény nőket serpenyőkkel és sodrófával felszerelve küldik a frontra.
F1950
2023. október 31. 01:51
A brit hírszerzésnél nincs megbízhatóbb hírforrás, ők is állandóan saját magukat hallgatják
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!