Lengyelország behívatta az ukrán nagykövetet, Zelenszkijék egyre jobban pánikolnak

Úgy tűnik, Varsó és Kijev viszonya egyre inkább elmérgesedik.

Az újraindulásra kész, volt amerikai elnök szerint Ukrajna vesztésre áll.
Az Egyesült Államok volt elnöke az NBC News-nak adott interjút, ahol többek között elmondta: az amerikai sajtó egyre kevesebbet ír a háborúról, ami véleménye szerint azt jelenti, hogy Ukrajna vesztésre áll. Hozzátette: az ukrán hadsereg ellentámadása meg sem történt, Kijev pedig elkerülhette volna a konfliktust, ha lemond bizonyos területekről.
Hangsúlyozta: Oroszország már egész Ukrajnát is elfoglalhatja.
Mint kiderült, tetszett neki, hogy Vlagyimir Putyin elismerően beszélt róla pár napja: szerinte ez annak a jele, hogy
tényleg lehet tárgyalni Putyinnal.
A kérdésre azonban, hogy miként vetne véget a háborúnak, azt válaszolta, nem mondhatja el.
„Mondanék dolgokat Putyinnak, mondanék dolgokat Zelenszkijnek,
hiszen mindkettővel jól kijövök” – mondta. Donald Trump leszögezte: mindenki számára igazságos alkut hozna létre, bár azt nem tudtuk meg, hogyan képzeli mindezt.
Nyitókép: Trump az interjú közben. Képernyőmentés
Kövesse a Facebookon!