Kikerült az első magyar jelzőtábla Szlovákiában

2023. szeptember 29. 12:25

Ez bár csak egy lehetőség, de megjelent már az első fecske.

2023. szeptember 29. 12:25
null

„Szlovákiában nemrég egy jogszabály-változtatással lehetővé vált olyan jelzőtáblák kihelyezése, amelyeken a települések nevei már magyarul is szerepelhetnek” – adta hírül Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a Facebook-oldalán az örvendetes hírt.

Mint fogalmazott, „mivel ez csak egy lehetőség, nem kötelező szabály, ezért alapvetően a megyei önkormányzatokon múlik, hogy hol helyeznek ki ilyen táblákat”

Nos, az első fecske meg is jelent, nem véletlenül Nagyszombat megyében, hiszen itt a legerősebb a Szövetség jelenléte a megyei közgyűlésben”

– tette hozzá.

„Újabb bizonyíték arra, hogy ahol erős a magyar érdekképviselet, ott lehet a legtöbb eredményt elérni. Jó lenne elérni, hogy mindez a következő ciklusban a szlovák parlamentben is biztosított legyen!” – fogalmazott, majd felhívta mindenkinek a figyelmét arra, hogy szombaton parlamenti választás lesz Szlovákiában, amin a Szövetségnek drukkol.

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. október 31. 18:42
Köszönjük,Robokuty,fantasztikus vagy! 😂😂😂
reepcze
2023. szeptember 30. 10:18
@Don Diego de La Vega 2023. szeptember 30. 09:48 Ne hazudj! https://www.google.com/maps/@47.7118608,18.3828928,3a,24.9y,176.64h,88.09t/data=!3m6!1e1!3m4!1sp85866N_xMwo8QhoFvifGA!2e0!7i16384!8i8192?authuser=0&entry=ttu Egyébként pedig ezeket nálunk nem szokás lefújni, ahogy a kedvenc bezzegországaidban szokás.
Don Diego de La Vega
2023. szeptember 30. 09:48
Itthon nincs egyetlen kétnyelvű tábla sem, csak a külföldi települések vannak kétnyelven feltűntetve az utitany táblákon. A településnev táblák mindegyike egynyelvü. Az, hogy alá raknak egy méretében, színében más zöld színű kiegészítő táblát az nem teszi kétnyelvűvè. Az érintettek fajlaljak is, hogy pl egy sváb falunak csak ilyen táblája lehet. Vagy hol van többnyelvű kiiras pl. egy sváb falu vasútállomásàn vagy buszmegállóban? Hol lehet pl németül vagy szlovákul ügyet intézni Magyarországon, ott is ahol többségben vannak? Sehol. Ebben Románia és Szlovákia is előttünk jár, mi csak követeljük tőlük, de nem csináljuk.
Don Diego de La Vega
2023. szeptember 30. 09:38
A hír nem pontos, az sem amit Szijjarto kitett. Nem ez az első tábla, Dunaszerdahelyen is van már. Csak abban első amit a megyei önkormányzat finanszíroz. Az önkormányzatok már állították saját költségén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!