„Elkényeztetett kis degenerált” – Donald Trump beleszállt Alex Sorosba

2023. szeptember 12. 05:11

Soros György fiát azóta „aggasztja, hogy Trump visszatérhet a Fehér Házba”, mióta megörökölte apja birodalmát.

2023. szeptember 12. 05:11

Az egykori amerikai elnök, Donald Trump, – aki most jó eséllyel fut neki, hogy ismét a republikánusok jelöltje legyen a jövő évi választáson–  a Truth Social közösségi oldalon szólt oda a Soros-birodalom ifjú fejének Alexnek, miután egy cikk jelent meg azzal a címmel, hogy az aranyifjú átcsoportosítja a prioritásokat és az erőforrásokat, hogy 2024-ben Trump mozgalmának, a MAGA-nak (Make America Great Again – magyarul Tegyük újra naggyá Amerikát) legyőzésére összpontosítson.

Trump úgy fogalmazott: 

„nem hagyhatjuk, hogy ez az elkényeztetett kis degenerált nyerjen”.

Majd azzal folytatta, hogy „az apja irányítja az ügyészeket és a főügyészeket Amerikában. Tönkreteszik az országunkat. Mitch McConnell segít nekik ebben azzal, hogy SEMMIT sem tesz! Ez egy zavar a Republikánus Pártnak. 

BEKEMÉNYÍTENI, REPUBLIKÁNUSOK!!!” – adta ki az utasítást az Egyesült Államok volt elnöke.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

 

A Soros-szervezetnek jelentős pénzügyi szerepe lehet majd a 2024-es elnökválasztásban

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt korábban, miután Alex Soros édesapja, a magyar származású milliárdos, Soros György döntött arról, hogy legkisebb fiára hagyja a birodalmát, Alex Soros a Wall Street Journalnak adott interjújában leszögezte, hogy még nagyobb forrásokat és figyelmet fog arra fordítani, hogy támogassa az amerikai választáson a demokratákat, mivel „aggasztja, hogy Donald Trump visszatérhet a Fehér Házba”.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép:MTI/ EPA/ Pool/ Stefani Reynolds

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. szeptember 12. 20:57
Gyuri az, aki megfogadta, hogy ha már a gyereke gyógyíthatatlan homár, akkor azzá teszi az egész világot.
Reszelő Aladár
2023. szeptember 12. 11:14
Olyan demokratikusnak tűnik bizonyos közhivatalokat választáson eldönteni. Csak ha ez egy könnyen és legálisan manipulálható választás, akkor vissza is fognak élni vele. Ha pár 10ezer dollárból olyan kampányt lehet vinni, aminek a végén tutira megválasztanak valakit, akkor meg is van a recept. Az meg nem fér bele a jogfelfogásomba, hogy az ügyész dönt köztörvényes ügyekben, hogy mikor indít eljárást és mikor utasítja el.
survivor
2023. szeptember 12. 11:12
béka Magyar származású ,zsidó etnikumú.
ichneumon
2023. szeptember 12. 09:03
Kedves Mandiner, segítek: "An EMBARRASSMENT to the Republican Party." = Ez szégyen a Republikánus Párt számára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!