Együtt szavazott a CDU és az AfD, áll a bál Németországban

2023. szeptember 15. 10:42

Türingiában a két jobboldali párt együtt vert át egy adócsökkentési javaslatot, a baloldal fel van háborodva.

2023. szeptember 15. 10:42

Döbbenetet okozott Németországban, hogy a CDU együtt szavazott Türingiában a rendszerkritikus jobboldali AfD-vel. A helyi CDU adócsökkentési törvényjavaslatát az AfD szavazataival együtt tudták keresztülvinni a törvényhozáson – írja az FAZ.

Az eddig szinte teljesen karanténban tartott AfD-vel való kereszténydemokrata összejátszás felháborította a német baloldalt.

A helyi szélsőbalos (Linke-párti) kormányfő, 

Bodo Ramelow szerint ez volt „minden idők legsötétebb napja”. 

Türingiában egyébként a Linke, a szocdemek és a zöldek koalíciója kormányoz, bár tartományi parlamenti többség nélkül, vagyis az ellenzéki pártok a kormány akarata ellenére is átvihetnek törvényjavaslatokat – ha hajlandóak az együttműködésre.

A szocdemek főtitkára, Kevin Kühnert szerint e fejleménynek következményei lesznek a német parlamentarizmus számára, az együtt szavazás pedig nem volt véletlen. 

„A demokraták soha nem csinálhatnak mérleg nyelvét az AfD-ből” – fogalmazott a szocdem politikus.

Emily Bühning, a Zöldek ügyvezetője szerint ezzel a döntéssel a türingiai CDU „még egy lépést tesz a titkosszolgálatok által szélsőjobboldalinak tartott AfD-val való törvényalkotási együttműködés normalizálása felé”.

A türingiai törvényjavaslat egyébként mindösszesen arról szólt, hogy a helyi örökösödési adó mértékét 6,5 százalékról 5 százalékra vigyék le.

A CDu most egyrészt magyarázkodik, másrészt megvédi a fejleményeket. Friedrich Merz pártelnök ismét leszögezte, hogy a CDU nem szándékozik az AfD-vel koalícióra lépni.

A türingiai CDU-t vezető Mario Voigt viszonyt arról beszélt: 

„Az embereknek elegük van a pártok taktikai játszmáiból”, 

és ő inkább azzal foglalkozik, hogy a családok és a gazdaság terheit enyhítő döntéseket vigyen keresztül.

Alice Weidel, az AfD társelnöke a fejleményt úgy kommentálta, hogy szerinte ledőlt a párt elleni tűzfal, és „ideje a polgárok demokratikus akaratának szerte Németországban megfelelni. Ez az AfD.”

Ezt is ajánljuk a témában

Se kiköpni, se lenyelni nem tudja a CDU az AfD-t

A német jobboldal lassan két egyenlő méretű táborra szakad, de a CDU továbbra sem kíván bármilyen szinten együttműködni a rendszerkritikus AfD-vel.

Nyitókép: JENS SCHLUETER / AFP

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik