Marcel Bolos román pénzügyminiszer szerint az Európai Bizottság felfüggesztheti a Románia által igényelt kifizetéseket a kohéziós alapokból és a helyreállítási tervből is a tervezettnél jóval magasabb államháztartási hiány miatt.
Románia 4,4 százalékos GDP-arányos deficittel tervezte meg az idei költségvetést, de már az első negyedév után kétségessé vált, hogy tartható-e a hiánycél. A bukaresti koalíciós kormány azóta halogatja a deficit mérséklését célzó intézkedésekről szóló döntést.
Ha nem hozzuk meg ezeket az intézkedéseket, ugyanolyan helyzetbe kerülhetünk, mint 2010-ben”
– figyelmeztetett a pénzügyminiszter a Digi24.ro portálnak adott szerdai interjújában. Bolos felidézte: a 2008-ban kitört gazdasági világválság idején Románia kénytelen volt hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
A pénzügyminiszter már a lemondásával fenyegetőzött a napokban, állítása szerint azért, mert a kormánykoalíció nem képes dűlőre jutni a szükséges megszorítások ügyében. „Be akartam nyújtani a lemondásomat, mert egyetlen tervezett intézkedéssel sem tudok haladni. (.) Közöltem, hogy ha mi, belföldön nem vagyunk képesek meghozni ezeket az intézkedéseket, akkor