Telefonon kerestük mi is Birtalant annak kapcsán, hogy a passzív reménykedés mellett terveznek-e bármilyen intézkedést – akár csak kamerával rögzíteni az eseményeket, hogy legalább a magyar oldal kezében is legyen bizonyíték, ha kell –, de egyelőre nem sikerült elérnünk.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke pedig közleményben szólította fel minél nagyobb számban részvételre a magyarokat.
Pászkán Zsolt erdélyi politológus korábban a magyar passzivitás kapcsán arról beszélt: „Ha a közösség azt látja, hogy még a saját vezetői is, akiket azért fizetnek, hogy kiálljanak a közösségért vész esetén, fülüket-farkukat behúzzák, aztán valami kerítés mellől sírós hangon bejelentkeznek, hogy megint mit csináltak velünk a románok, de nem baj, azért maradt itt egy sarok, ahol a székely himnuszt énekelgethetjük, amikor nem hallják – ugyan miért vinné vásárra a saját bőrét?”