Drónok jelentek meg Zelenszkij elnök útvonalán – nem sokon múlott a tragédia

A drónok pontosan ott és akkor jelentek meg, ahol és amikor az eredeti menetrend alapján az ukrán elnök repülőgépe áthaladt volna.

Mohammad Hasszant az állítások szerint több tucat hegymászó kerülte ki segítségnyújtás nélkül.

Vizsgálatot indítanak a pakisztáni K2 csúcsa alatt történt tragédia miatt, amely során meghalt egy 27 éves serpa – idézte a Sky News Karrar Haidrit, a Pakisztáni Hegymászó Klub titkárát. Elhangzott, hogy a vizsgálat célja, hogy
kiderüljön, mi is történt pontosan július 27-án a világ második legmagasabb hegycsúcsa alatt.
A lap emlékeztetett, hogy aznap közel száz ember jutott fel a pakisztáni magaslatra, köztük az a Kristin Harila is. A norvég hegymászónő ezzel rekordot döntött, három hónap és egy nap alatt mászta meg a világ összes nyolcezres csúcsát. Eredményeit a hegymászóközösség ugyanakkor vegyes érzelmekkel fogadta, mert Harila a korábbi rekorderhez, Nimsdai Purjához hasonlóan komoly asszisztenciával, helikopteres segítséggel és pótlólagos oxigénnel mászott.

Emellett a csúcssikert beárnyékolta az a hír, mely szerint
a csúcsra vezető úton kikerültek és magára hagytak egy haldokló teherhordót, aki később életét vesztette.
Pedig a szemtanúk szerint menthető állapotban volt.
Egy felvétel is körbejárta a közösségi médiát, amelyen az látható, hogy a 27 éves Mohammad Hasszant, aki 150 méterrel a csúcs alatt zuhant néhány métert, a hegymászók sorra átlépik, ahelyett, hogy segítenének neki. A norvég hegymászónő ugyanakkor tagadta a vádakat, sőt, azt állította,
órákig próbálták megmenteni a serpa életét.
A vonatkozó felvételt alább tekinthetik meg:
A Sky News hozzátette, a vizsgálatban nagy segítség lesz az, hogy Philip Flämig operatőr drónfelvételeket készített a helyszínen, amelyen Flämig szerint egyértelműen látszik, hogy legalább ötven hegymászó lépett át a tehetetlen serpán.Nyitókép: Képernyőfotó