Nyolc méter magas Sztálin szobrot avattak az oroszországi Velikije Luki városában. A szobor felállítása – bár hosszú viták előzték meg – önmagában nem számít kuriózumnak, hiszen országszerte ma is több tucat emlékműve van az egykori kormányfőnek. A szobrot azonban az avató ünnepségen Anton Tatarincev ortodox főpap meg is szentelte, ami komoly feszültséget okozott az egyházon belül. Bár az oroszok 70 százaléka elismeri Sztálin szerepét a történelemben, a szovjet politikus nem bánt kesztyűs kézzel az egyházzal – írja a Euronews.
Az ortodox egyház később kifogást emelt a pap cselekedetével szemben. A területileg illetékes egyházmegye így kommentálta az esetet:
„a rendezvényen elmondott áldás az egyházmegyei adminisztrációval való egyeztetés nélkül történt. Ezért ellenőrzés folyik az ügyben”.
Hozzátették, az emlékmű avatásán résztvevő papok saját személyes meggyőződésük alapján cselekedtek, amely nem tükrözi az egyház hivatalos álláspontját a szovjet vezérről.
Szava zelenográdi püspök, egyenesen istenkáromlásnak nevezte a szertartást vezető pap szavait, aki arról beszélt, hogy Sztálinnak köszönhetően sok új vértanúval bővült az egyház.