Elege lett Zelenszkijnek: felül fogják vizsgálni a katonai alkalmassági igazolásokat

2023. augusztus 30. 21:42

Átfogó felülvizsgálatot rendelt el az ukrán elnök.

2023. augusztus 30. 21:42
ZELENSZKIJ, Volodimir

Több korrupciógyanús esetet követően az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerdai ülésén úgy döntött, hogy elrendeli a katonai orvosi bizottságok katonai szolgálatra való alkalmatlanságról szóló határozatainak átfogó felülvizsgálatát – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.

A bejegyzés szerint az ülést résztvevői jelentéseket hallgattak meg a belügyminisztérium, az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az Állami Nyomozó Iroda, a hadsereg és az egészségügyi ágazat képviselőitől, továbbá az emberi jogi biztostól és a legfőbb ügyésztől olyan jogsértésekről, amelyekkel alkalmatlansági igazolások kiadásával hozzásegítettek egyes hadköteles ukrán állampolgárokat a katonai szolgálat elkerüléséhez.

Mindent át fognak tekinteni

A védelmi tanács döntése alapján Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdetétől átfogóan

felül kell vizsgálni a katonaorvosi bizottságok által kiadott, rokkantságról,

illetve más okból fakadóan katonai szolgálatra való alkalmatlanságról hozott határozatainak érvényességét.

A rendvédelmi szerveknek pedig el kell járniuk minden olyan esetben, amikor a meghozott határozatok nyilvánvalóan megalapozatlanok és jogellenesek voltak – fűzte hozzá az elnök az RNBO döntését ismertetve. Hozzátette: az ellenőrzés eredményei alapján

felelősségre kell vonni azokat a személyeket, akik hamis alkalmatlansági igazolással

a háború kezdete óta eltelt időszakban külföldre távoztak.

Az államfő tájékoztatása szerint a tanács szükségesnek tartja, hogy minél szélesebb lehetőség nyíljon a katonai szolgálatra való alkalmassági vizsgálatok elvégzésére polgári egészségügyi intézményekben. „A katonai vezetésnek teljes mértékben együtt kell működnie a polgári orvosokkal a probléma megoldása érdekében” – szögezte le Zelenszkij.

Az intézkedések

Az RNBO elrendelte a katonai orvosi bizottságok munkájának teljes digitalizálását is annak érdekében, hogy csökkenjen a várakozási idő. Ezen túlmenően felül kell vizsgálni a katonai szolgálatra való alkalmasság megállapításának rendszerét annak érdekében, hogy a parancsnokok több lehetőséget kapjanak a katonai állomány bevonására a feladatok ellátásába, valamint azért is, hogy kiküszöböljék a korlátozott alkalmasság fogalmával történő manipulációkat – tette hozzá az elnök.

A kormány azt az utasítást kapta, hogy biztosítsa a bizottságok munkájának megfelelő hatékonysági szintjét.

A rendfenntartók ellenőrizni fogják a katonaorvosi bizottságokat,

és megtisztítják azoktól, akik pozíciójukat államunk biztonsága és védelme ellen használják fel” – figyelmeztetett Zelenszkij.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2023. augusztus 31. 17:52
VOLOGYIMIR! GONDOLKODTÁL már a jövődön? MERRE, hová veszed a sátorfádat majd? MERT közeleg a nap, amikor azt mondják neked ONNAN jó messziről, hogy ENNYI volt, OSZT szevasz!
KBA98
2023. augusztus 31. 17:00
Saját magát mikor sorozza be?
P.Béla
2023. augusztus 31. 16:52
Felülvizsgálják? Már külföldön vannak a hamis katonai alkalmatlansági igazolások birtokosai. Jogállam ukrán módra.
Jospehe998
2023. augusztus 31. 12:03
Szegény rokkant ukránok Budapestről járnak nyaralni Törökországba. Ilyen rettenetes ez a háború.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!