Az osztrák rendőrség szerint a három család tagjaiból – három felnőttből és hét gyermekből, illetve fiatalkorúból – álló csoport a Karavankák legmagasabb hegyére, az osztrák-szlovén határon emelkedő, 2236 méteres Hochstuhl-csúcsra indult el egy kiépített mászóútvonalon (via ferrata).
A hatóságokat a csoport egy magyar barátja, egy 49 éves férfi értesítette este fél 11-kor, majd negyedórával később ismét arról, hogy a túrázók még mindig nem tértek vissza a hegyről.
A riasztás nyomán két, jó helyismerettel rendelkező rendőr mászott fel értük a hegyre, ahol – az 1840 méter magas Bielschitza-nyereg térségében – észlelték is a már lefelé tartó útvonalon kimerült csoport lámpáit. A végsőkig elcsigázott hegymászók végül a rendőrök segítségével sértetlenül eljutottak a legközelebbi menedékházhoz, ahonnét hegyimentők hozták le őket a völgybe. A karintiai rendőrség közleménye szerint a csoport vélhetően alábecsülte a hegyi túra nehézségeit és időigényét. A csoport legfiatalabb tagja hétéves volt.