Bloomberg: A nukleáris terror új korszakát éljük, és a helyzet csak egyre ijesztőbb lesz

2023. augusztus 07. 19:11

„A kölcsönös elrettentés egyensúlya idáig nemzedékeken át szavatolta a nyugalmat” – olvasható a lapban.

2023. augusztus 07. 19:11
null

A nukleáris terror új korszakát éljük és 

a helyzet lassan pont olyan ijesztő lesz, mint a hidegháború idején.

Erről ír véleménycikkében Max Hastings, a Daily Telegraph volt főszerkesztője a Bloomberg hasábjain. Hastings arra is felhívja az olvasók figyelmét, hogy Észak-Korea új hordozórakétákat próbál ki, míg Irán nagy erőkkel dolgozik az atombomba előállításán.

A brit lap egykori vezetője arra is kitér, hogy „Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszeresen zengeti nukleáris szablyáit, legutóbb azzal kapcsolatban, hogy nemzetének számos rakétája közül néhányat átcsoportosított a szomszédos szövetséges Fehéroroszországba”.

Hastings azt is hangsúlyozza, hogy bár „csak kevéssé tűnik fel a világnak, hogy az érintett három ázsiai hatalom, 

Kína, India és Pakisztán mekkora összegekből fejleszti nukleáris csapásmérő erejét.

 Különösen Peking növeli vadul készleteit” – húzza alá.

„Egy atomháborúnak nem lenne győztese”

Az egykori újságíró szerint „Ázsiában vélhetően nagyobb a végzetes viszály esélye, mint a Nyugaton. Fennáll a veszély, hogy egy abnormális figura, mint egy iráni ajatollah, Kim Dzsong Un vagy akár Trump, félredobja az atombomba atyjának, Oppenheimernek a véleményét, miszerint egy atomháborúnak nem lenne győztese” – emeli ki. 

„Nincs nukleáris hatalom, amely lemondana a válaszcsapás képességéről, vagy amely nemzetközi ellenőrzés alá helyezné hadászati eszközeit. De a kölcsönös elrettentés egyensúlya idáig nemzedékeken át szavatolta a nyugalmat” – olvasható a kommentárban.

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bogár László

Magyar hírlap

Idézőjel

Az atomfegyver az emberi létezés legsötétebb oldalát jeleníti meg.

Nyitófotó: korai atombomba-kísérlet (Wikipedia, Library of Congress)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. augusztus 08. 05:27
Éééés megint a zörgeti a harasztot a FOS zászlós hajója., a Bloomberg. Remélem az utókor helyes értékelést von le abból, hogy milyen veszélyes az, ha hagyjuk a gazdasági erőt az állam fölé kerekedni, legalább akkora, mint fordított esetben. Veszélyes a FOS-mosta agyak társadalma, mert kikapcsolja a vészvillogót az emberek fejében. A szabadon garázdálkodó NGO-hadsereg jótétlelkek gyülekezetének hat, az EHM-emberek cukorkát osztogató jótétlelkeknek, a társadalmakat migrációval és veszett ideológiákkal elárasztók az igazság harcosaiként tündökölnelk, a gazdaságot shortolással bedöntő gazemberek filantrópként tetszelegnek, Mammon tornyainak tulajdonosai pedig Megváltókként jelennek meg... Mire oszlik a köd az agyakról, más késő lesz...kő kövön nem marad a világunkból.
Akitlosz
2023. augusztus 07. 21:53
A kubai rakétaválság idején egy szovjet tengeralattjáró azt látta, hogy az amerikai flotta aknákat szór a tengerbe. Ez normálisan már nyílt háborús ténykedésnek számít. Csak gyakorló aknák voltak és erről az amerikaiak tájékoztatták is a szovjeteket, de ezt a szovjet tengeralattjáró nem tudta, mert nem is tudhatta. Egyetlen taktikai atomtöltettel kiiktathatták volna az ott összegyűlt amerikai flottát. De a másodtiszt nem szavazta meg a rakétaindítást, így nem tört ki az atomháború. Rendkívül messze vagyunk ma ilyen helyzettől.
Akitlosz
2023. augusztus 07. 21:53
"a helyzet lassan pont olyan ijesztő lesz, mint a hidegháború idején." Csak nagyon lassan. Még ma is sokkal kisebb az esélye az atomháborúnak, mint a kubai rakétaválság idején. Akkor egyetlen emberen, egy tengeralattjáró másodtisztjén múlott, hogy nem tört ki atomháború. Ma ilyesmi nem fordulhat elő, mert ma már csakis hadsereg főparancsnok államfők indíthatnak atomtámadást. Régen az atomtengeralattjárók is indíthattak volna, amennyiben nem tudják elérni a parancsnokságot - mert a tenger alatt vannak és felfedezné őket az ellenség, vagy már nem is létezik a főparancsnokság, mert leatombombázta már az ellenség - és a három legmagasabb rangú tiszt egyetért a rakétaindításban.
Obsitos Technikus
2023. augusztus 07. 19:55
Betegek ezek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!