Joe Biden az évforduló alkalmából a Washington Post napilapban hétfőn megjelent írásában az afroamerikaiak munkanélküliségének csökkenését méltatta, és arra hívta fel a figyelmet, hogy elnöksége alatt 7 milliárd dollárt juttattak az afroamerikaiak által látogatott felsőoktatási intézményeknek. A szombaton elkövetett
floridai lövöldözéssel kapcsolatban azt írta, vissza kell utasítani azt, hogy afroamerikai emberek félelemben éljenek.
A floridai hatóságok közölték, hogy egy 21 éves férfi volt az a maszkot viselő fegyveres, aki Jacksonville városában szombat délután egy diszkontüzletben tüzet nyitott a vásárlókra, megölve három afroamerikait. A tettes elbarikádozta magát az üzletben, majd később saját magával is végzett. A vizsgálat megállapította a rasszista indítékot, miután
megtalálták a gyilkos több üzenetét, a vérengzéshez használt gépkarabélyon pedig horogkereszt volt.
Az áldozatokra vasárnap több százan emlékeztek Jacksonville-ben, ahol Ron DeSantis kormányzó is beszédet mondott, amelyben kijelentette, hogy a rasszista alapú erőszaknak nincs helye Floridában.