A hidegháború gonoszsága

„Az Egyesült Államok és Oroszország olyanok, mint két skorpió egy üvegbe zárva: ha egymásra támadnak, mind a ketten elpusztulnak. Ezt a tényt az amerikai és aztán a szovjet atombomba megalkotása óta eltelt hét évtizedben sokan leszögezték. De talán senki mástól nem hangzott olyan hitelesen, mint Robert Oppenheimertől, az atombomba atyjától, aki Los Alamosban kiváló fizikusok és más szakemberek társaságában elkészítette a Hirosimára, majd Nagaszakira ledobott nukleáris fegyvereket. Christopher Nolan sikerfilmjének, az idei év egyik mozislágerének számomra ez az egyik kulcsmondata. (...)

Közvetett időszerűséget ad a filmnek, hogy napjainkban bontakozik ki az új hidegháború, nagyjából ugyanazok (Oroszország és Kína) ellen, mint a második világháború utáni évtizedekben. Azzal a különbséggel, hogy most a liberálisok és úgynevezett baloldaliak egy része is lelkesen menetelne a hidegháborús dobpergésre. Oppenheimer igazi bűne a hatalom szemében nem a fiatalkori kommunista kapcsolata, hanem a második világbáború utáni békepárti, leszerelést sürgető, a hidegháborút elítélő tevékenysége volt.

A magyar néző számára különösen érdekes belekóstolni az amerikai ötvenes évek hisztérikus hangulatába. Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a hidegháború másik oldalán virágzott a demokrácia és a jogállam. A kommunisták és általában a baloldal elleni boszorkányüldözés az Egyesült Államokban valóban nem jelentett gulágot, Recsket, tömeges kivégzéseket. De ott is voltak, akik börtönbe kerültek, nagyon sok művészt és értelmiségit eltiltottak hivatása gyakorlásától, többen – mint a filmben is megidézett Haakon Chevalier – külföldre emigráltak. Az egész ország és közvetve Nyugat-Európa légkörét is megfertőzte a hidegháborúval együtt járó gyanakvás, bizalmatlanság. A baloldaliak mellett a szakszervezeti aktivisták és a melegek is célkeresztbe kerültek, sok ezer homoszexuálist rúgtak ki az állami állásából szexuális perverzió vádjával.

A hidegháború kegyetlen logikája szerint mindenki gyanús, aki kételkedik abban, hogy a „mi” táborunk százegy százalékig a jó ügyet szolgálja. És még gyanúsabb, sőt kártékony, ha feltételezhető róla, hogy akárcsak fikarcnyi jót is feltételez a másik táborról, netán a megbékélést keresi vele. Mindez a mai magyar közéletből is ismerős, az oroszbarát és a háborúpárti címkéknek nagy keletje van a rágalmazások és vádaskodások piacán.

Az orosz-ukrán háborúra és a világrend átalakulására többféle magyarázatot lehet találni a baloldalon is. Az orosz invázió és a mögöttes amerikai nyomulás megítélésében lehetségesek a különböző árnyalatok. Egy dologban azonban érdemes lenne egyetértenünk. A hidegháború gonosz állapot, mert korlátozza, vagy éppen tiltja a szabad, kritikus gondolatot. Az Oppenheimer éppen azt bizonyítja be, hogy ez szükségszerűen így volt, bár a keletinél persze enyhébben, a hidegháború nyugati oldalán is. Minden okunk megvan azt hinni, hogy egy új hidegháború is fagyos hatással lenne a kritikusan gondolkodó baloldali, liberális emberekre.”

Nyitóképen: Hegyi Gyula. Fotó: Szűcs Ágnes