Reynders: Magyarország nem tesz eleget az Unió kéréseinek

2023. július 07. 10:53

Az uniós biztos szerint Lengyelországban veszélyben vannak az európai értékek.

2023. július 07. 10:53
null

A La Repubblica online felületén interjút közölt Didier Reynerds uniós biztossal, amelynek során a többi között Magyarország is szóba került. A biztost a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni éles kritikákról is kérdezték. Reynerds szerint „ezeknek az országoknak egyértelműen, maradéktalanul végre kell hajtaniuk az ajánlásokat”. Hozzátette, aggasztónak tartja azt a fejlődési folyamatot, amelyen sok állam keresztül megy. 

„Az ember mindig a szélsőbal és a szélsőjobb befolyásának növekedését látja. A jobbközép és a balközép pártoknak meg kell állapodniuk az Unió alapját képező közös értékekben, hogy elkerüljék ezt a sodródást. El kell kerülnünk a visszaeséseket” – mondta, majd az európai értékek védelméről beszélt, amelyek szerinte Lengyelországban veszélyben vannak a nők diszkriminációja és az abortuszról szóló viták miatt. 

„Még Olaszországból is kapok üzeneteket bizonyos, az LMBTQ-közösség ellen folyó támadásokról.

 

Megismétlem: a demokratikus pártoknak stabilizálniuk kell értékeiket és harcolniuk kell a szélsőségesség ellen.

 

Amikor ezekről a témákról beszélünk, egyértelműen fogalmazni a legnehezebb.” 

Szerinte az olyan országok esetében, mint Magyarország az jelent nehézséget, hogy a vitákat átültetik az állampolgárok mindennapi életébe. 

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: PONTUS LUNDAHL / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP

 

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2023. július 07. 18:21
"....Magyarország az jelent nehézséget, hogy a vitákat átültetik az állampolgárok mindennapi életébe." Tehát a valóság demokratikusan megvitatva, törvényre emelve nem-demokrácia-ballaszt! Csúcsdemokrata EU -árja a csúcsról az itteni előemberidemokráciáról. A jobbközép és a balközép a szélsőbal-ultralib társutasai. Brüsszeli falovas újbeszél, újhall, újlát, újparagrafál, újcsinál. Látszik is a prolongált bolondóra megbolondított szerkezete, ahogy méri a hülyeség idejét.
gebsi1
2023. július 07. 16:53
Az a baj, hogy ti, néhány agyhalott, akarja meghatározni, hogy mi a "demokrácia" és mi számít értéknek. Pedig tudnotok kellene, hogy ez soha nem fog működni.
nnjohn
2023. július 07. 16:10
Az LMBTQ bagázst AZON a szinten kezeljük, amik a jogállamisági és az EURÓPAI ÉRTÉKEK normatívái szerint megilletik!!!! AZON a 0,5 %-on, amennyi az LMBQ száma az össztársadalmon belül. Szóval ne akarjanak TÖBBET, mint amennyi megilleti őket. ÉS főleg ne akarjanak MINDENT kisajátítani, és főleg ne pozitív DISZKRIMINÁCIÓKAT, mert az is DISZKRIMINÁCIÓ, ami nem vezet semmi jóra, és már soha a büdös életben nem lehet visszavenni.
survivor
2023. július 07. 15:37
Kizárni a bűnös országokat ! Ki velük az EU-ból ! Viktor, itt nem lesz változás soha !!!! És az USA érdeke is az EU bomlása .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!