Balhézott a repülőn a férfi, sokkolóval kellett leszállítani

2023. július 24. 11:41

Az egész hacacáré 27 órás késést okozott.

2023. július 24. 11:41
null

A múlt héten egy 26 éves skót férfi miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania egy Skócia fővárosából, Edinburgh-ból a Tenerifére tartó repülőnek  – írta meg a Scottish Daily Express.

A lap beszámolt róla, hogy az utast sokkolták és lerángatták az edinburgh-i nyaralógépről, mivel a szigeten történő elterelés 27 órás késést okozott. Végül az eredeti úti céltól több mint 500 kilométerre

Porto Santóban leszállították az engedetlen utast.

A rendőrség közleménye alapján a gépet azután kellett Porto Santo felé terelni, hogy bejelentést kaptak egy „rendbontó utasról, akinek a viselkedése aggodalmat keltett a személyzetben”. A közleményben azt is leírták, hogy a rendőrök  kénytelenek voltak 

egy alacsony halálos potenciállal rendelkező elektromos fegyvert használni”

az egyik utas hatástalanítására, mivel a férfi nem volt hajlandó együttműködni velük.

„Az állampolgárt végül az ott jelenlévő rendőrök a szokásos eljárási lépéseket követve engedetlenség bűntette miatt

őrizetbe vették, a járat pedig folytatta útját a célállomásra”

– fejezték be a közleményt.

Az incidensről készített felvételt itt tudják megtekinteni:

Nyitókép: MTI/EPA/Raed Kutena

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. július 24. 13:37
Na és mik az előzmények? A szokásos, hogy megvette a jegyét mégsem akarták elvinni? A légi társaságokat kellene lecsukni, csalás több jegyet eladni, mint amennyi hely van a repülőgépen. Ez hogyan lehet törvényes?
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 24. 13:04
A drog rossz...
cutcopy
2023. július 24. 12:44
Sokkoló képek..
Expert0418
2023. július 24. 12:14
Goos frabaa, goos frabaa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!