A Titanic International Society elnöke mélységesen szomorú, tragikus, de elkerülhető fejleménynek nevezte a Titan balesetét. Méltató szavakkal szólt a jármű vezetőjének, Paul-Henry Nargeolet francia Titanic-szakértő egyedülálló tudásáról és tapasztalatáról, akinek elkötelezettségének köszönhetően sikerült megismerni a hajó történetének jelentős részét, és a világ értesült a Titanic állagának romlásáról is. A Titan merülőhajó 2021-ben és 2022-ben sikerrel eljutott a Titanic roncsaihoz,
az idei lett volna oda a harmadik expedíciója.
Haas szerint feltétlenül szükséges lenne, hogy az amerikai parti őrség, a nemzeti közlekedési hatóság biztonsági testülete, illetve a kanadai társhatóságok vizsgálatot folytassanak a baleset ügyében. Alaposan ellenőrizni kellene a merülőhajó szerkezetét, a kommunikációs és biztonsági rendszereit, a kidolgozott vészhelyzeti stratégiát, illetve azt is, hogy a merülés idején milyen távolságra voltak készenlétben mélytengeri mentőalakulatok – fejtette ki. Haas azt is szorgalmazta, hogy nemzetközi szabályozással kellene kötelezővé tenni, a mélytengeri merülőhajók szigorú ellenőrzését. „Ahogyan a Titanic tragédiájának is meglett a tanulsága, a Titan elvesztéséből is le kellene vonni a következtetéseket” – mondta.
(MTI)